Kék hírekVádemelés a vásárhelyi gyújtogató ellen

2013. október 17., csütörtök
 
Vádemelés a vásárhelyi gyújtogató ellen

A Vásárhelyi Hírek május végén beszámolt arról hogy  négy lakatlan ingatlant gyújtott fel egy akkor még ismeretlen férfi Hódmezővásárhely Új-Kishomokon 2012. júniusa és 2013. májusa között.

 

Képünkön H.Péter előállításakor

 

 

Az utolsó bűncselekmény 2013. május 27-én éjjel a Fári utcában történt, ahol egy ház tetőszerkezete kapott lángra. A nyomozókat ezen a helyszínen talált nyomok vezették el H. Péterhez, ugyanahhoz a 31 éves férfihoz, aki ellen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság már korábban vádemelést javasolt egy ugyanilyen ügy miatt.

 

H. Péter 2013. május 29-i gyanúsítottkénti kihallgatásán az elé tárt bizonyítékokat látva megtört és beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy családi problémái miatt gyújtogatott. A rendőrök rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, a bíróság pedig ügyészi indítványra elrendelte az előzetes letartóztatását.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a H. Péter ellen folytatott nyomozást időközben befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Az ország egyik legnagyobb vívócentruma lesz Vásárhelyen

Az ország egyik legnagyobb vívócentruma lesz Vásárhelyen

Magyary Ágnesnek, a hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület életre hívójának, az utánpótlás nevelés úttörőjének is az érdeme. Ezzel a döntéssel a vásárhelyi vívósport a megérdemelt helyére került.
Fegyverrel fenyegetőzött a vásárhelyi buszon

Fegyverrel fenyegetőzött a vásárhelyi buszon

A rendőrök várták a Vásárhelyre beérkező menetrend szerinti buszt, amelyen egy férfi fegyverrel hadonászva akart ülőhelyet magának.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.