Kék hírekFegyverrel fenyegetőzött a vásárhelyi buszon

2013. október 7., hétfő
 
Fegyverrel fenyegetőzött a vásárhelyi buszon

A rendőrök várták a Vásárhelyre beérkező menetrend szerinti buszt, amelyen egy férfi fegyverrel hadonászva akart ülőhelyet magának.

 

 

 

 

Egy Szegedről Hódmezővásárhelyre tartó menetrend szerinti autóbuszra szállt fel egy 50 éves férfi barátnőjével október 5-én. A járaton sokan voltak, ezért nem tudott párja mellé ülni. T. József először felszólította a nő mellett lévő utast, hogy üljön át máshová, majd amikor az nem mozdult, elővett egy gáz-riasztópisztolyt és azzal fenyegetőzött.

A segélyhívást követően a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei a Vásárhelyre érkező buszt az első, az Ady Endre utcai megállóban várták és fogták a férfit, aki a rendőri intézkedésnek is ellenszegült. T. Józsefet a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították. Ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Zsarkó Dániel Péter a magyar VB keret tagja

Zsarkó Dániel Péter a magyar VB keret tagja

A Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Club legeredményesebb sportolója, Esztergomban a Magyar Bajnokság megnyerésével, kiharcolta a világbajnoki részvételt. 
Magyar állampolgárság emelt tarifáért

Magyar állampolgárság emelt tarifáért

Hódmezővásárhelyen is voltak olyan személyek, akiknél kiderült, hiába vannak igazoltan magyar felmenői, egy kukkot sem tudnak magyarul.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.