SportAz ország egyik legnagyobb vívócentruma lesz Vásárhelyen

2013. október 16., szerda
 
Az ország egyik legnagyobb vívócentruma lesz Vásárhelyen

A kilenc kiemelt sportág közül a vívás egyik regionális utánpótlás-nevelő központja lett Hódmezővásárhely.

 

 

 

 

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, valamint Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerdán aláírta a kilenc kiemelt sportág közép- és hosszú távú fejlesztési programját elindító támogatási szerződéseket az érintett sportszövetségek vezetőivel.    

A Magyar Sport Házában megtartott eseményt Simicskó István egy újabb mérföldkőnek nevezte a magyar sport életében, amely ilyen mértékű támogatásban korábban sohasem részesült. Emlékeztetett arra, hogy a kiemelt sportágak 2020-ig összesen 135 milliárd forintot kapnak, s ebből az első részletek már a jövő héten megérkeznek a szövetségek számlájára.

A 16 érintett sportág - az asztalitenisz, az evezés, a kajak-kenu, a kerékpársport, az ökölvívás, a röplabda, a vívás, valamint az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a korcsolyasport, az öttusa, a sportlövészet, a tenisz, a torna és az úszás - közül utóbbi kilenccel kötötték meg most a szerződést, mert ezek vezetői nyújtottak be részletes költségtervet.  

A szerződések aláírásakor Vígh László kormánybiztos arról beszélt, hogy a 135 milliárdból fordítanak majd a sportlétesítmények fejlesztésére is. Ennek keretében többek között Hódmezővásárhelyen a vívók számára létesül majd új edzőközpont.

 

A hír kapcsán Magyary Ágnes edző elmondta, központ létrehozása nagy öröm számára, egyúttal nagy feladatok várnak rájuk, többek között a távlati cél a vívósport utánpótlás egyfajta centralizálása. Nagyszerű lehetőségek előtt állnak a vívást választó fiatalok.

 

A Magyar Vívószövetség ügyvezető igazgatója Polgár Pál a Vásárhelyi Híreknek adott interjúban elmondta, mind a sportoló fiatalok létszámát, mind pedig az új centrum infrastruktúráját tekintve vidéki viszonylatban egyedülálló központ létrehozását a Magyar Vívó Szövetség kiemelten támogatja, így Hódmezővásárhely a sportág utánpótlásának egyik legfontosabb vidéki központja lesz. 17 pást felállítására lesz elegendő hely, és már jóval szélesebb kihasználtságról van szó, ugyanis az Olimpiai Sportközpontok egyike lenne. Vagyis a tatai, a mátraházi és a dunavarsányi olimpiai felkészülési központok sora, a hódmezővásárhelyivel bővülne. A kadett, a junior és a felnőtt sportolók egyik felkészítő bázisa lehet. A vívósport számára a városban nagyon jók az adottságok, a vívócentrumtól nem messze uszoda van, jó szálláslehetőségek állnak rendelkezésre.” mondta Polgár Pál.

 

A centrumnak helyet adó Dr. Rapcsák András és Cukor utca sarkán álló egykori Tiszti Klub épületének a nyáron már megkezdődött a felújítása.

 

Kószó Péter a Csomorkány Vívó Sport Egyesület elnöke a Vásárhelyi Hírek kérdésére röviden annyit mondott: Vásárhelyen a vívás 120 éves múltra tekint vissza, számos kiemelkedő sportoló pályafutása indult a városból, közülük ketten olimpiai érmet nyertek. Az hogy a kormány támogatásával regionális vívócentrum lett, Magyary Ágnesnek, a hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület életre hívójának, az utánpótlás nevelés úttörőjének is az érdeme. Ezzel a döntéssel a vásárhelyi vívósport a megérdemelt helyére került.

 

Olvassa el ezt is!

Összeállt az EB-re utazó keret

Összeállt az EB-re utazó keret

A november elsején Belgrádban kezdődő Európa-bajnokságon a hódmezővásárhelyi Hód Fitness Sportegyesületből 14 lány képviseli Magyarországot. Sok képpel!
Magyar évad a Bessenyeiben – A repertoárról részletesen

Magyar évad a Bessenyeiben – A repertoárról részletesen

Önfeledt nevetés, az el nem múló szerelem romantikája, a háború embertelensége, az élet hozta tragikomédia és fülbemászó operett dallamok a márciusig tartó színházi évad tömör tartalomjegyzéke.

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.