KözéletÜnnepi állománygyűlés és elismerések a Vásárhelyi Helyőrségben

2013. augusztus 16., péntek
 
Ünnepi állománygyűlés és elismerések a Vásárhelyi Helyőrségben

Ünnepi állománygyűlésen tisztelegtek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének katonái államalapító Szent István királyunk emléke előtt.

 

 

 


Kincses Kornélia közalkalmazott beszédében megidézte Szent István tetteit, amellyel egy erős és független országot teremtett. „Ezen a napon minden magyar tisztelettel megemlékezik a királyról, akitől oly sok mindent kaptunk, és aki megszilárdította hazánk helyét és létjogosultságát Európa térképén. Legyünk tehát büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, legyünk büszkék történelmünkre, amely ugyan viszontagságokkal teli, ugyanakkor bővelkedik a nagyobbnál nagyobb emberekben és cselekedetekben.” Augusztus 20-ához kötődik a kenyérünnep is. Az új kenyeret Alácsi Ervin százados, katolikus tábori lelkész áldotta meg. Ezt követően Kovács József ezredes, laktanyaparancsnok elismeréseket adott át.

 

Elöljáró parancsnokai javaslatára, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként, Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a Szolgálati Érdemjel Ezüst Fokozatát adományozta Nagy Attila századosnak.


A Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati idejük, valamint eddig végzett eredményes munkájuk elismeréséül a Tiszti Szolgálati Jel III. fokozatát adományozta 10 év után Fazekas Ferenc, Szilágyi József, Czeglédi Mihály, Ömböli Zsolt Levente, Papp Péter Endre századosoknak.

 

Az Altiszti Szolgálati Jel II. fokozatát adományozta 20 év után Kuszka Sándor Tiborné zászlósnak, Kozma Zoltán és Nagy Attila főtörzsőrmestereknek.

 

Az Altiszti Szolgálati Jel III. fokozatát adományozta 10 év után Varga Ferenc, Takács Andor, Szabó László, Visnyei Róbert, Baglyos László, Balogh Sámuel Gábor, Csongrádi Zoltán, Hudi Richárd, Kiss Gábor, Szabó Tamás főtörzsőrmestereknek, Hubert Ottó, Kákonyi Csaba, Serb Lajos, Kassai István, Tóth László, Kálnyné Bereczki Orsolya, Szántó Gyula, Jakab Tamás, Tábori Tímea, Tóth Judit törzsőrmestereknek, Sas András, Daróczi László, Őz László őrmestereknek.

 

A Legénységi Szolgálati Jel I. fokozatát adományozta 15 év után Dezső Ernőné és Farkas Klaudia szakaszvezetőknek.

 

A Legénységi Szolgálati Jel II. fokozatát adományozta 10 év után Balog Tibor, Baranyi József, Boros-Oláh Zsolt, Frányó Krisztián, Kormos Zsolt, Sahin Tibor, Sárrétiné

Major Marianna Erzsébet, Sóki Róbert, Szabó Roland, Szemenyei Károly Tibor, Tremmel Andrea Tünde szakaszvezetőknek.

 

A Legénységi Szolgálati Jel III. fokozatát adományozta 5 év után Antal Martin, Dzsipoff Zsolt, Gábri József, Mészáros Tamás, Csirmaz Balázs, Ábrók László, Bugyi József, Demeter Dávid, Kovács Árpád Ferenc, Szabó Gyula szakaszvezetőknek.

 

„Oklevelet” adományozott 30 év után Bende Lászlóné közalkalmazottnak.

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Ingyenes nappal startol a SZIN augusztus 20-án

Ingyenes nappal startol a SZIN augusztus 20-án

A nyár utolsó nagy fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok augusztus 20-án vendégül látja a szegedieket és a városba látogatókat.  Az államalapítás ünnepén az egész családnak ingyenes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak a Szervezők.
Három nap öt fellépő – boogie, afro-house, ethno-funk meg a többiek

Három nap öt fellépő – boogie, afro-house, ethno-funk meg a többiek

Egy kis alapozás a SZIN-re! A Kossuth –téri nagyszínpadon a 17-e és 19-e között fellépő együttesek különleges zenei hangzásvilágot szólaltatnak meg: a táncparkettre való ritmusoktól, a világzenéig.     
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
A Wenckheim kastély ügy - epilógus

A Wenckheim kastély ügy - epilógus

A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 

És ezt már olvasta?

Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Folytatás januárban a 10. helyről
Folytatás januárban a 10. helyről December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
 
Ajándékozás a Városházán
Ajándékozás a Városházán A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megújulhat a Városi Könyvtár
Megújulhat a Városi Könyvtár 100 százalékos támogatással 490 millió 620 ezer forintot nyert Hódmezővásárhely a Városi Könyvtár átfogó energetikai korszerűsítésére.
 
Rolleres balesete Vásárhelyen
Rolleres balesete Vásárhelyen Nem szállt le az elektromos rolleréről, körültekintés nélkül haladt át és egy személyautó elütötte.
 
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust December12-én este a bajnoki éllovas Kozármislenyt fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában.