MozaikIngyenes nappal startol a SZIN augusztus 20-án

2013. augusztus 15., csütörtök
 
Ingyenes nappal startol a SZIN augusztus 20-án

A magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án, a Szegedi Ifjúsági Napok helyszínén, az újszegedi Partfürdőn ünnepelhetnek a szegediek és a városba látogatók.

 

 

 

 

A SZIN 5 napja alatt, 5 színpadon több mint 100 hazai zenekar koncertezik. A rendezvény zökkenőmentes működéséről több száz dolgozó gondoskodik. A fesztivál iránti érdeklődés jóval erőteljesebb, mint az elmúlt két évben. Ezt bizonyítja az is, hogy idén már elővételben annyi bérlet kelt el augusztus elejéig, mint tavaly összesen. Még a Kajmán-szigetekről is érkezik látogató!

A nyár utolsó nagy fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok augusztus 20-án vendégül látja a szegedieket és a városba látogatókat.  Az államalapítás ünnepén az egész családnak ingyenes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak a Szervezők. A legkisebbeket bábelőadás szórakoztatja, a nagyokat filmvetítésre várják. Lesz állatsimogató a Szegedi Vadaspark jóvoltából, és tudomány-népszerűsítő program is. „A Jövő Hídja 2013” projekt sátrainál látványos bemutatókat is megtekinthetnek az érdeklődők. A főszerep persze a nulladik napon is a koncerteké: a SZIN Nagyszínpadon 19 órától Magyarország egyik legkedveltebb rock zenekara, az Edda csap a húrok közé.

Az idei SZIN ár-érték arányban az utóbbi évek legjobb fesztiváljának ígérkezik. Köszönhető ez a több mint 100 fellépőnek, 5 színpadnak, 7 programhelyszínnek, a kedvezményes, elővételes jegyáraknak, az egységessé, és a tavalyi éveknél jóval kedvezőbbé tervezett italáraknak. A SZIN iránti érdeklődés mindezeknek köszönhetően jóval erőteljesebb, mint az elmúlt 2 évben. Ezt bizonyítja az is, hogy idén már elővételben annyi bérlet kelt el augusztus elejéig, mint tavaly összesen.

Folytatva a „leg”-ek sorát: a SZIN 5 napja alatt a legjobban várt koncert minden bizonnyal Ákosé, aki hat év kihagyás után, és a Tankcsapdáé, akik öt év elteltével lépnek fel újra a Szegedi Ifjúsági Napok Nagyszínpadán. A dj-k közül a legismertebb a brit hip-hop zenekar, a Stereo MCs két tagja, Rob Birch és Nick Hallam. A fesztivál legfiatalabb zenészei a The Rockforce tagjai: ők 11 éves gyerekek. Idén is együtt skandálhatják majd a fesztiválozók a legkedveltebb SZIN „himnuszt”a szerzőkkel: jön a Magna Cum Laude, de érkezik a Punnany Massif, a Quimby, a The Carbonfools, a Kiscsillag és még sokan mások… A legnagyobb fesztiválarcok fotója SZIN-esíti a rendezvény logóját a Facebook-on: eddig 3351-en küldték el profilképüket. Egy nem reprezentatív Facebook-os felmérésből pedig az is kiderül, ki érkezik a SZIN-re a legmesszebbről. Eszerint országhatáron belülről Szombathelyről utaznak Szegedre a legtöbbet. Érdekesség, hogy Svájcból és a Kajmán-szigetekről is regisztrált egy-egy látogató!

 A fesztivál zökkenőmentes működéséről több száz dolgozó: szervezők, technikai személyzet, biztonsági őrök, civilek, mentősök gondoskodnak. A látogatók éhségüket és szomjukat 30 vendéglátóhelyen csillapíthatják. A „leg”-ek sorát zárva szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a leghosszabb sor akkor alakul ki, ha sokan az utolsó napra hagyják a belépővásárlást. Ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy még időben vegye meg bérletét, napijegyét!

 

Olvassa el ezt is!

580 kilométer levezetése a jogsi feltétele

580 kilométer levezetése a jogsi feltétele

Az augusztus 15-től bevezetett változtatás megszüntetheti azt a hibás gyakorlatot, amellyel a tanulók "szinte álló autóban" tanulnak vezetni.
Hőség! Az árnyékunk segít megelőzni a bőrrákot!

Hőség! Az árnyékunk segít megelőzni a bőrrákot!

Évente közel 1000 melanomás megbetegedést regisztrálnak hazánkban. Köztudott, hogy az UV sugárzás nagymértékben növeli a betegség kialakulásának lehetőségét.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.