Kék hírekÜltetvény lila fényben

2018. december 20., csütörtök
 
Ültetvény lila fényben

Az impozánsnak tűnő megvilágítás a rendőrök számára nem az esztétikát, hanem illegális tevékenységet, a fényforrás gazdájának pedig elzárást jelent.

 

 

 

 

 

 

 

A rendőrök csaknem 150 tő kendernövényt találtak egy hódmezővásárhelyi férfi lakásán, akit őrizetbe vettek.

A CSMRFK Közterületi Támogató Alosztályának járőrei, valamint a hódmezővásárhelyi rendőrök december 18-án délelőtt tartottak kutatást a férfi otthonában. Ennek során csaknem 150 tő kendernövényt, valamint a termesztéshez használt eszközöket és vegyszereket foglaltak le.

A 28 éves férfival szemben kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozók a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

Videón a házkutatás ITT!

 

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Naperőmű Vásárhelyen is

Naperőmű Vásárhelyen is

Az NKM Áramhálózati Kft. Hódmezővásárhelyen is 0,5 megawatt teljesítményt nem meghaladó naperőművet épít uniós társfinanszírozással.
Hamarosan használható az új elkerülő út

Hamarosan használható az új elkerülő út

Várhatóan jelentősen lecsökken a Kálvin téren, Bajcsy-Zsilinszky utcán, a Síp utcán, a vasúti átjárón keresztül haladó kamionforgalom.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.