SportÚjabb úszótehetség erősíti a Hód Úszó SE-t

2016. március 14., hétfő
 
Újabb úszótehetség erősíti a Hód Úszó SE-t

Tavaly ősszel a Vásárhelyi Hírekben írtuk, hogy két valóságos úszólegenda erősíti vásárhelyi Hód Úszó Sportegyesületet: Máté Hunor edzőként dolgozik, a budapesti Dara Eszter az egyesület színeiben úszik. Közben a HSÚVC-s Miksi Richárd mellett határon túli tehetséges fiatalok is leigazoltak az egyesületnél, mostantól pedig Rozanovic Ádám is a vásárhelyi egyesület színeiben áll a rajtkőre.

 

 

 


Rozanovic Ádámmmal Korsós Kristóf beszélgetett.  

- Több, mint másfél évtized után úgy döntött, hogy klubot vált. Mi miatt választotta végül a Hód Úszó Egyesületet?

Tizenhat évig úsztam Pécsen. Nem kevés ideig. Szakmai okok miatt viszont úgy alakult, hogy váltanom kellett. Több lehetőség is adódott a folytatásra, de a számomra legkomolyabb érdeklődés a HÓD Úszó Se részéről érkezett. Sok minden szólt mellettük, így végül hozzájuk csatlakoztam. Ezek közül volt az egyik Máté Hunor személye. Hunor azt gondolom egy kiváló segítség lehet a számomra, neki is igen jó eredményei voltak, ami miatt úgy érzem, hogy sokat tanulhatok tőle. Ezen kívül a hangulat volt az, ami megfogott. A legutóbbi ob-n láttam, hogy szurkolnak egymásnak. Mit mondjak, nem egy hétköznapi jelenet volt.

 

- Mire gondol? 

Amikor valaki úszott az egyesületből a többiek mind talpon voltak. Kiabáltak neki és bíztatták. Látszott, hogy ugyanúgy számít nekik a társak sikere is. Akkor azt gondoltam: jó érzés lesz majd úgy úszni egy felnőtt bajnokságon, hogy miután bemondják a nevem hallom a csapattársak bíztatását. Más helyeken csak csend telepedik ilyenkor az uszodára.

 

 

- A társak befogadóak voltak?

Két versenyen voltam már a csapattal, mindkétszer nagyon jó érzés volt így úszni. Jó a hangulat, segítjük egymást, csapatként tudunk együtt dolgozni. Volt, hogy azon kaptam magam, hogy amikor az egyik csapattársammal együtt úsztunk ugyanúgy izgultam, hogy neki jól sikerüljön, mint a saját sikeremért. Ez az összetartás úgy gondolom példátlan Magyarországon. Legalábbis ebben a sportágban.

 

 

- Hol él most?

A Pécsi Tudomány Egyetem sportszervező hallgatója vagyok. Jelenleg a mester szakra készülök, így nem költözhettem el itthonról. Dr. Járai Róbert az, aki itthon segíti a felkészülésem. Ezen kívül Máté Hunor és Olaszné Bajusz Andrea is segítenek a céljaim elérésében.

 

 

- Akkor nem Hódmezővásárhelyen edz?

Nem, sajnos ezt nem tudtam megoldani. Nemrég viszont kéthetes edzőtáborban vettem részt Vásárhelyen.

 

 

- Milyenek voltak a körülmények? Hogy sikerült ez a két hét?

Az uszoda világszínvonalú. Nagy előny, ha valaki olyan rajtköveken gyakorolhat nap, mint nap, amilyenekkel a legnagyobb versenyeken is találkozik az ember. Jól sikerült. Főleg a technikai tudásomat sikerült csiszolni. Ez az egyébként, amiben a legnagyobb fejlődésre van szükségem. Mindig van mit tanulni.

 

 

- Mi az, amiben Máté Hunor a legnagyobb segítséget tudja nyújtani?

Ő mellúszó volt, ahogy én is. Egy pár éve viszont már a gyorsúszás a legfontosabb a számomra. Ha még mindig a mellre koncentrálnék, akkor még különlegesebb lehetne a kapcsolatunk, de szerintem így is rengeteget tud nekem segíteni. Maximálisan megbízom benne. A főszámom most már az 50 gyors, de 100-on is mindig szívesen indulok. Folyamatosan videózzuk, elemezzük az úszásom. Én is megteszek mindent azért, hogy fejlődjek. Az említett technikán kívül a rajtot kell még kijavítanunk. Gyorsan összhangba kerültünk, ami nagyon fontos egy klubváltáskor.

 

 

- Mik a következő célok?

Egyelőre csak a magyar bajnokságra koncentrálok. Az azt követő felkészülés is az ottani eredményektől függ majd. Mellesleg, aki az olimpia évében azt mondja, hogy nem az olimpiára készül, az nem mond igazat. Jelenleg 1 másodpercre vagyok az olimpiai A szinttől 50 gyorson. Ez nem kevés, de mindent meg fog tenni azért, hogy sikerüljön megúszni.

 
 
Forrás: Hód Úszó SE
 

Olvassa el ezt is!

Egy átjáróval kevesebb

Egy átjáróval kevesebb

Gyakori torlódással, de mindenképpen jelentősen megnövekedő utazási idővel kell számolni március 16-tól Vásárhelyen. Ugyanis a Hunyadi utcát lezárják
Hat vásárhelyi kapott állami kitüntetést

Hat vásárhelyi kapott állami kitüntetést

A közélet, a képzőművészet, az ipar, a honvédelem egy-egy jeles vásárhelyi személyiségét részesítetté a Magyar Érdemrend, illetve Magyar Érdemkereszt kitüntetésben.

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.