SportÚjabb kettős győzelem

2021. november 7., vasárnap
 
Újabb kettős győzelem

Továbbra is bevehetetlen várnak bizonyul a vásárhelyi katlan az NB I/B Zöld csoportjában, és ezt immár a többségében az A-csoportos Paksban edződő fiatalokkal felálló bonyhádiak is tudják.

 

 

 

 

 

 

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli  az idegenbeli vereségeket követően sikerrel mutatta be vadiúj mezét a Sportcsarnok közönségének!

Az elmúlt hetek sérülései, betegségei szerencsére már a múlté, ennek megfelelően esélyesként vártuk a tabellán jobban álló, eddig egy meccsel kevesebbet játszó tolnaiakat. A várakozások alapján intenzív mederben kezdődött a találkozó, Orgona és Szalai vezetésével a vendégek az első negyed közepéig vezettek, 8-14-nél, az 5. percben azonban Pavlovic tripláinak is köszönhetően nagyon megrázta magát a Kosársuli, és 10-0-s rohammal fordított, egyben ki sem adta többé a kezéből a vezetést. A 10-0-t követte egy újabb 10-0 az első tíz perc végén, Bálint és Varga Ákos rázta meg a „kosárfát”, és végül 28-19-cel zárult a játékrész.

A stabil különbség állandósult a második negyed során is, egészen addig, amíg Bodócsi el nem kapott egy egészen extra szériát a 14. és a 17. perc között tíz pontot szórt, valamint kiosztott egy asszisztot is. Az előny először súrolta a tizenöt pontot, majd el is érte azt (Varga Ákos kosarainál, 49-34-nél, valamint 51-36-nál is), és hiába kért időt a Bonyhád, a félidőre nagyon stabil, 51-38-as vásárhelyi vezetéssel vonultak a csapatok.

A szünetet - és a szünetben első ízben megrendezett dobóversenyt - követően Burko, majd Szalai percei következtek. Érezhetően szorosabbá fogták a védekezést a bonyhádiak, a Kosársulinál pedig becsúszott ebből fakadóan egy-két hiba, ennek köszönhetően pedig egy 7-0-s periódussal felzárkóztak hat pontra a vendégek a harmadik negyed közepére (60-54). A negyed vége azonban ismét a miénk volt egy 6-0-val, ami a létező legjobbkor nyújtott biztos és megnyugtató előnyt a hajrára nézve (66-54).

A záró játékrész feléig úgy tűnt, nem lesz ennél szorosabb a vége, ám a Bonyhád nem adta fel, és előbb ismét belátható közelségbe, hét pontra kerültek, majd Varga Zalán triplája és Pavlovic közelije után, mínusz tizenkettőnél, valamint két perccel a vége előtt, mínusz tizenháromnál hiába tűnt úgy számukra, hogy oda a meccs, Baki triplájával megkezdték a felzárkózást. 82-69-ről egy perc alatt visszajöttek 82-79-re, ám az utolsó szó Varga Ákosé és Pavlovicé volt: előbbi zseniális gólpasszt osztott ki utóbbinak, aki köszönte szépen, behelyezte a gyűrűbe a ziccert, és minden kérdést lezárt. A vége 84-79-es siker, ami által a tabellán jelenleg kilencedik Kosársulinak megvan a harmadik győzelme a szezonban – ki kell emelni azt, hogy a hazai kezdőötös egyaránt két számjegyű szerzett ponttal zárta a meccset, Burko és Pavlovic pedig dupla-duplát ért el.

 

NB I/B Zöld csoport, 7. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-Atomerőmű KSE Bonyhád 84-79 (28-19, 23-19, 15-16, 18-25)

Hódtói Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Menyhárt, Gaál, Németh

Kosársuli: Pavlovic 19/9, Varga Z. 11/3, Bodócsi 10/6, Varga Á. 15/6, Burko 14
Cserék: Bálint 9/3, Vejinovic 4, Kovacevic 2, Borbáth –
Edzőpáros: Szablics Péter és Utasi Gábor

Bonyhád: Frank 10/6, Pajor 10/6, Szalai 23/9, Orgona 11/3, Csizmadia 4
Cserék: Baki 14/6, Arnold 4, Tömösváry 3, Heimann –
Vezetőedző: Morgen Frigyes

 

Szablics Péter értékelése: „Hál' Istennek győzelemmel zárult a találkozó. Igazi csapatmunka folyt a pályán, mindig volt valaki, aki hátára vette a csapatot és egy-egy nagyon fontos kosárral átlendített minket a mélypontokon. Öt játékosunk is tíz pont fölött dobott, tehát a pontok is nagyon szépen megoszlottak. A Bonyhád a második félidőre felszívta magát védekezésben, ami miatt kicsit visszaesett a támadóhatékonyságunk, de meg tudtuk tartani az előnyünket és győzelem lett a vége.”

 

U20-as csapatunk 10-0-val kezdett, és már az első félidőben eldöntötte az érdemi dolgokat, hisz 50-21 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyedben tovább nőtt a különbség, így az utolsó tíz perc során egy 0-17-es széria is belefért – a vége 82-69, Borbáth és Bősz 18-18 pontig, Megyesi pedig dupla-dupláig jutott. A csapat zsinórban négy sikernél tart, és már hatodik a tabellán.

Folytatás november 12-én, pénteken a Tiszaújváros otthonában.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Ingyenes start november 29-én

Ingyenes start november 29-én

A november végétől kezdődően összegyűjtött műszaki és utasforgalmi tapasztalatok alapján alakítják ki a végleges menetrendet, amely március 15-től lép életbe.
Micimackó nem tehet róla!

Micimackó nem tehet róla!

Ilyen időben szívesen kortyolgatunk forró teát, ám kellemetlen tüneteket is tapasztalhatnak, azok akik virágporra allergiásak és mézet fogyasztanak.

Piszkos anyagiak - Mennyire fertőzőek a pénzeink?

Piszkos anyagiak - Mennyire fertőzőek a pénzeink?

Meglepően piszkosak bankjegyeink, érméink, sőt, bankkártyáink is - derül ki egy felmérésből. Gyakori aggodalom, hogy az élelmiszert készítők, árusítók egyaránt hozzányúlnak az ételhez és a pénzhez.
Világbajnok lett Zsarkó Dániel Péter

Világbajnok lett Zsarkó Dániel Péter

Jesoloban a WAKO Kick-box Világbajnokságon 65 ország mintegy 1400 versenyzője mérte össze tudását a több mint egy hét alatt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!