Kultúra, oktatásJéghideg inspirációk

2015. augusztus 11., kedd
 
Jéghideg inspirációk

Szabó Klára Petra kísérletező kedve mindig valami újdonságot eredményez, átvitt értelemben új színt is vitt és visz a vásárhelyi művészéletbe. A fiatal képzőművész ‑ grafikái, akvarelljei mellett animációkat és egyedi installációkat is készít.    

 

 

Fotó: VH

 

 

Az elmúlt 5 év alatt a hódmezővásárhelyi kortárs képzőművészet egyik legsikeresebb alkotója lett, hazai kiállításai mellett külföldön is bemutatkozott, Dubaitól, Londonig, Észtországtól Dél Koreáig, Ausztriától Japánig. A felsorolásból az sem maradhat ki, hogy 2011 óta sikeres rezidencia pályázatai révén minden évben hónapokat tölt külföldön, és olyan gazdag tapasztalatokra tesz szert, amelyeket nem egyszer viszontlátunk alkotásaiban is. Ez mondható el a Tornyai János Múzeumban szeptemberben nyíló kiállításán látható művekről is, amelyeken a téli időszakban Dél Koreában látható jégvirágokat örökítette meg.

Az augusztus 11-én délelőtt a Tornyai Múzeumban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a szeptemberben kiállításra kerülő, egyedi technikával készült különlegesen finom kidolgozású tusképein különbség fedezhető fel a Dél-koreai és a magyarországi jégvirág rajzolatok között.

 

Szabó Klára Petra a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon több díjban és munkajutalomban is részesült, majd tavaly a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját nyerte el.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új fejezet Vásárhely sporttörténetében

Új fejezet Vásárhely sporttörténetében

A vásárhelyi Hódiák SE. három sportolóval vett részt a 120. Atlétikai Magyar Bajnokságon. Közülük Szűcs Noémi bajnoki címet szerzett.
Elutasítják a pedagógus etikai kódexet

Elutasítják a pedagógus etikai kódexet

A név nélkül nyilatkozó vásárhelyi tanárok legtöbbjének is fenntartásai vannak az etikaikódex- tervezettel kapcsolatban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyhangúlag elutasította
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.