SportÚjabb HFC II vereség - Lemondott Horváth Zoltán

2023. november 5., vasárnap
 
Újabb HFC II vereség - Lemondott Horváth Zoltán

November 3-án a HFC II. otthonában a Balástya nyerte a megyei I. osztály 12. fordulójának nyitómeccsét. Vásárhely 3:0-ra kikapott.

 

 

 

 

 

Gratulálok a Balástya csapatának, a mai meccsen a játék minden elemében felülmúltak minket. Ami a legszomorúbb, hogy akaratban is. Van az úgy, hogy senkinek nem megy a játék, ilyenkor össze kellene nézni, összeszorítani a fogakat és kettőzött erővel küzdeni. Ezt sem láttam sajnos. Le kell vonni a konzekvenciákat, nem kell ragaszkodni semmihez, át kell adni a helyet másnak a csapat érdekében. Én ezt fogom tenni. – nyilatkozta Horváth Zoltán vezetőedző, aki önkormányzati képviselő is.

 

Ez volt a hódmezővásárhelyi HFC II. hetedik veresége.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tovább fejlesztik a Németh László iskola laborját

Tovább fejlesztik a Németh László iskola laborját

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban, Általános Iskolában 2014 februárjában adták át a Gyulai Józsefről elnevezett Természettudományos Műhelyt.
Múltunkról mesélő iratok - Levéltári Napok Hódmezővásárhelyen

Múltunkról mesélő iratok - Levéltári Napok Hódmezővásárhelyen

Évente elsősorban a régió, a megye és az egyes települések helytörténetével kapcsolatos, gazdagon illusztrált előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. Képekkel.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Sokszor próbálkoznak ugyanazok

Sokszor próbálkoznak ugyanazok

A járőrök a hétvégén összesen 704 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Mórahalom, Röszke és Szeged, Hódmezővásárhely közigazgatási területén.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.