KözéletÚj vezetője van a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalnak

2018. március 14., szerda
 
Új vezetője van a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalnak

Alig egy hét alatt lefolytatták a kinevezéséhez szükséges valamennyi eljárást. Elődjét, dr. Égető Gábort tavaly januárban nevezték ki. 

 

 

 

 

 

 

A Miniszterelnökség közleménye szerint március 23-tól Dr. Végh Ibolya vezeti a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalt.

2018. március 23-i hatállyal Dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár Dr. Végh Ibolyát, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város korábbi aljegyzőjét kinevezi a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetőjének.

 

Egy hete az országos és a helyi sajtó is nagy terjedelemben írt arról, hogy az új vásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter megválik dr. Végh Ibolya aljegyzőtől, aki március 7-én egy interjúban be is jelentette, hogy máris van állásajánlata. A Miniszterelnökség március 14-én kiadott közleménye alapján alig egy hét alatt lefolytatták a kinevezéséhez szükséges valamennyi eljárást.   

Dr. Végh Ibolya 1991 óta dolgozik a közigazgatásban. 1996 és 2002-től Szegvár jegyzője. 2002-től Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában a Közgazdasági Iroda vezetője, 2003-tól az irodavezetői feladatokkal párhuzamosan Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város aljegyzője.

A közlemény kitér arra, hogy Dr. Végh Ibolya közigazgatásban szerzett több évtizedes szakmai és vezetői tapasztalata garanciát jelent a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal hatékony és eredményes működésére, valamint a gyors, egyszerű és ügyfélbarát ügyintézésre minden a hivatalhoz forduló ügyfél számára. 

 

A Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal eddigi vezetője, a makói járási hivatal korábbi vezetője, dr. Égető Gábor 2017. január elsejétől állt a hivatal élén.

Dr. Juhász Tünde, kormánymegbízott a tavaly januári kinevezésekor dr. Égető Gáborral kapcsolatban kiemelte többek között a közigazgatásban szerzett 20 éves tapasztalatát, amely pozíció betöltésére alkalmassá teszi.

 
 
VH-OS
 

Olvassa el ezt is!

Tovább gyűrűzik a vásárhelyi polgármester laptopjának ügye

Tovább gyűrűzik a vásárhelyi polgármester laptopjának ügye

A Nemzetbiztonsági Bizottság elé kerül Márki-Zay Péter kémprogrammal fertőzött laptopjának ügye. A kérdés, megtárgyalják-e érdemben?
Nemzeti ünnepünk elé - A 48-as Olvasókör

Nemzeti ünnepünk elé - A 48-as Olvasókör

Hódmezővásárhelyen a 48-as hagyományok legszívósabb őrzői a paraszti olvasóegyletek voltak. Általuk Kossuth személyisége, szelleme élt tovább.
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.