Kultúra, oktatásÚj kötet Szőnyi Benjaminról

2019. január 21., hétfő
 
Új kötet Szőnyi Benjaminról

A Szőnyi-kutatás legújabb fejleményeit és egy újonnan felfedezett Szőnyi művet is megismerhetnek azon érdeklődők, akik január 22-én ellátogatnak a Németh László Városi Könyvtár magyar kultúra napi rendezvényére.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Szőnyi Benjámin (1717-1794) református lelkipásztor, költő, író születésének 300. évfordulójára rendezett konferencia előadásainak bővített, szerkesztett változatából megjelent kiadványt január 22-én délután 5 órai kezdettel mutatják be a vásárhelyi könyvtár olvasótermében.

 

Nemcsak a hódmezővásárhelyi reformátusság, hanem az egész város és a 18. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb alakja volt Szőnyi Benjámin (1717-1794) református lelkipásztor, költő, író, akinek születésének 300. évfordulójára emlékkonferenciát rendezett 2017 decemberében a Hódmezővásárhely - Ótemplomi Református Egyházközség. A tavalyi évben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a tekintélyes életművet maga után hagyó lelkipásztor kultuszának erősítése céljából az előadások anyagából egy száznyolcvan oldalas színes, számos korabeli dokumentumot és Szőnyi művet tartalmazó könyvet adott ki a gyülekezet. Az Imre Mihály irodalomtörténész professzor szerkesztésében – bevezetőjében részletesen bemutatja Szőnyi kultuszának kialakulását, változását és kutatástörténeti áttekintést ad ‑ létrejött kötetbe hét tanulmány és három vers is bekerült.

 

A könyvben Simon Ferenc a vásárhelyi gimnázium könyvtárának állományán és fennmaradt kötetein keresztül vázolja fel azon szellemi áramlatoknak a dokumentumait, amelyek Szőnyi életművét alakították. Hegyi Ádám tanulmányában Szőnyi Pál nevű fiának szomorú történetét mutatja be, aki viselkedésével és tetteivel nemcsak saját sorsát ásta alá, hanem az az apai örökség elherdálásához is vezetett. A kötet szerkesztője, egyben Szőnyi életművének legszakavatottabb ismerője a Sion siralma ‑ az egyetlen terjedelmes, százstrófás kéziratos Szőnyi vers – fennmaradt változatait veti össze. Tematikailag rokon a Sion Siralmával az 1789-ben megjelent, Szikszai György Mártírok Oszlopához ragasztott, harminchárom versszakos éneke – erről Győri L. János tanulmányában lehet olvasni. A hazai pietizmus-kutatás ‑ az egyéni jámborságot és a protestáns egyház egészét megújítani akaró 18. századi mozgalom ‑ eredményei jelennek meg Ötvös Péter és Fajt Anita írásaiban, akik a költeményekben használt nyelv felől közelítik meg Szőnyi Benjámin műveit. A konferenciakötet záró-tanulmányában Fekete Csaba Szőnyi Benjámin énekeiről és a református énekeskönyvről ír.

 

A Szőnyi 300 címet viselő konferenciakötet magyar kultúra napi bemutatója január 22-én 17 órakor kezdődik a Németh László Városi Könyvtár olvasótermében.

A rendezvényen köszöntőt mond Bán Csaba, a könyvet kiadó ótemplomi református gyülekezet lelkipásztora. A kiadványt és a Szőnyi-kutatás eredményeit Prof Dr. Imre Mihály irodalomtörténész, a kiadvány szerkesztője tárja a hallgatóság elé, beszélgetőtársai Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium mesterpedagógusa és Hegyi Ádám egyetemi adjunktus lesznek.

A bemutatón – a terjedelmes és tartalmas, száznyolcvan oldalas könyv ezer forintos áron vásárolható meg ‑ a Szőnyi Benjámin nevét viselő református általános iskola diákjai adnak műsort.

 
 
Forrás: Elek András
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nagyszerű úszósiker Budapesten

Nagyszerű úszósiker Budapesten

A Bán Sándor által vezetett Dél Alföld Régió nyerte a Budapesten rendezett összrégiós úszótornát. 4 úszásnem versenyében Ugrai Panna lett az abszolút győztes. Képekkel.
Alkotások a természet elemeiből

Alkotások a természet elemeiből

A vásárhelyi tájhoz több mint hat évtizede kötődő alkotó, Holler László festőművész tárlata nyílt meg január 19-én, szombaton délután az Alföldi Galériában. Képekkel.
Várják a javaslatokat

Várják a javaslatokat

Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.