Kultúra, oktatásAlkotások a természet elemeiből

2019. január 19., szombat
 

A vásárhelyi tájhoz több mint hat évtizede kötődő alkotó, Holler László festőművész tárlata nyílt meg január 19-én, szombaton délután az Alföldi Galériában.

 

 

 

 

 

 

 

A környék növény- és állatvilágát professzionálisan és egyedi látásmóddal megörökítő, a fővárosban született, a Dunántúlon felnőtt művész otthonra az Alföldön, Vásárhely társadalmában nyert pedagógusként, közösségszervezőként, művészetszervezőként, és a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola szakmai vezetőjeként egyaránt. Erről a nyolcvanadik évét nemrég betöltött festő kiállítását megnyitva szólt Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója.

 – Holler László alkotásai olyan tájakat, természeti képeket és érzelmeket mutatnak be, amelyek egyrészt képviselik az alföldi ábrázoló festészeti iskola folyamatosságát, másrészt impresszionisztikus módon sűrítenek össze érzelmeket a képekbe, amelyek vizuális eszköztára olyan emberi tartalmakat jelenít meg erőteljesen, mint az ember és az Isten, vagy az ember és a természet kapcsolata –hangsúlyozta a múzeumigazgató. Majd hozzátette: – Holler László képeinek fontos elemei az embert körülvevő természet, az erdők, vizek és fák, s alkotásain a kék szín alkalmazása a lelki békét, a kiegyensúlyozottságot, míg a madarak jelenléte a keresztény tradíciót és az emberi szabadságvágyat jeleníti meg.

– A tárlat méltó összegzése a nyolcvanéves művész munkásságának – fogalmazta meg Miklós Péter, rámutatva, hogy a természetet vadászként is jól ismerő alkotó hitelesen ábrázolja az erdő állatait, de emberábrázolásait is ez a hitelesség hatja át, s teljesíti a művészettel szemben támasztott igényünket, hogy az a bennünket körülvevő világot hitelesen mutassa be.

– A természetet megismerni csak akkor lehet, ha az ember akar tőle valamit. Ezért ismerte meg a természetet a földműves, a gombász, de a vadász is – mondta Holler László. – Én a vadászat ürügyén festek. A vadlesen eltöltött éjszaka hangjai, hangulatai sok mindent elmondanak a természetet érteni akaró embernek – fogalmazta meg az alkotó, hozzátéve: a jó festmény nem másolja a természetet, de elemeit a belőle, azt megismerve szedi össze.

Az Alföldi Galériában március 10-ig tekinthető meg Holler László Hegedűsné Dékány Magdolna és ifj. Holler László által rendezett kiállítása. A megnyitó zenei közreműködője Borsos Annamária Bessenyei-díjas zongoraművész és Zoltán Péter Bessenyei-díjas klarinétművész volt.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Felvételi vizsgák országszerte

Felvételi vizsgák országszerte

Január 19-én délelőtt 10 órától többek között a vásárhelyi Németh Lászlóban is központi írásbeli felvételi vizsgákat tartottak a hat- és a nyolcosztályos gimnáziumokban,
Csak négy órán át örülhettek a zsákmánynak

Csak négy órán át örülhettek a zsákmánynak

Középkorú külföldi állampolgárok fosztották ki percek alatt a hódmezővásárhelyi Telekom ügyfélszolgálati irodáját. Videón a betörés. Képekkel.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.