GazdaságÚj fejlesztések a Németh László Városi Könyvtárban

2018. december 14., péntek
 

Vásárhely kulturális élete egyik bástyájának számító intézménye most egy igényesen kialakított oktatóteremmel, zeneszobával és számítógépekkel gazdagodott.

 

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázott az Európai Regionális Fejlesztési Alapból illetve a hazai központi költségvetési előirányzatból finanszírozott fejlesztésre, amely szerint létrehoztak egy oktatótermet a városi könyvtárban, mely korszerű, a magas szintű szakmai elvárásoknak megfelelő infrastruktúrával biztosítja minden generáció - ezen belül kiemelten az idősebb korosztály - egész életen át tartó készségfejlesztését.

 

A könyvtár a használóit segíti a digitális írástudás, az információs műveltség elsajátításában. Törekszik arra, hogy tudás-, információ- és kultúraközvetítő tevékenységével aktív részese legyen települése szellemi életének. Rendszeresek a műsorok, előadások, kiállítások, vagyis Vásárhely kulturális életének hagyományosan a Németh László Könyvtár az egyik bástyája.  

Elég csak néhány rendezvényt megemlíteni: kézműves, könyvtárbemutató, tanítási órához kapcsolódó foglalkozások mellett az Xbox-, sakkbajnokság, nyári táborok, óvodások hónapja, gyermeknap, író-olvasó találkozók nagy népszerűségnek örvendenek. Számítógépes tanfolyamait a könyvtár 2002 óta szervezi. A tematika mindig bővül az aktuális igényeknek megfelelően. A résztvevők fő bázisát az 50 éven felüli korosztály adja, amely az iskolarendszerű oktatás keretei között informatikát még nem tanult, de szeretné ismereteit fejleszteni, eszközhasználatát tudatosabbá tenni, szélesíteni.

 

Ezt az igényt most teljes egészében kielégíti a most elkészült új könyvtárrész, amelyet a régi helytörténeti gyűjtemény és annak raktára helyén alakítottak ki. Az idén januárban kezdődött és most befejeződött közel 35 milliós beruházás során elvégezték a szükséges épületszerkezeti, tetőszerkezeti munkálatokat, a tetőhéjazat, a nyílászárók cseréjét.

A 61 négyzetméteres helyiség több funkciót lát el: számítógépes és audiovizuális ismeretek oktatását, gyermekek kreatív foglalkoztatását szolgálja mostantól.

 

Beszereztek egy interaktív táblarendszer állvánnyal, kiegészítő eszközökkel, 12 db asztali számítógépet asztalokkal, székekkel, 2 laptopot, 12 nagyobb méretű táblagépet, továbbá 10 headset-et. A fejlesztés részeként egy új zeneszobát is kialakítottak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen is fokozott figyelem

Vásárhelyen is fokozott figyelem

A strasbourgi terrortámadással magyarázzák, hogy Hódmezővásárhely belvárosában katonai rendészeti egységek járőröznek mostantól.
Még hatékonyabb lesz a hulladékkezelés

Még hatékonyabb lesz a hulladékkezelés

Hódmezővásárhely 1,1 milliárd forintot nyert a komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére, hat új jármű, konténerek, kukák kerülnek a városba.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 

És ezt már olvasta?

Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.