FélpercesÜgyfélszolgálat segíti a pályázókat

2013. május 17., péntek
 
Ügyfélszolgálat segíti a pályázókat

A Polgármesteri Hivatal is segíti tájékozódást a Földet a gazdáknak program keretében nyilvános pályázat útján meghirdetett állami földterületekkel kapcsolatban.

 

 

 


Információkkal, és a pályázatok elkészítéséhez szükséges jogi segítségnyújtással Dr. Dupsi Krisztina,  (Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.) emelet 23. irodájában, vagy telefonon a 62/530-100/204-es melléken várja az  érdeklődőket.

 

A Pogármesteri Hivatal, Hódmezővásárhelyen és vonzáskörzetében meghirdetett aktuális pályázatokról, a kedvező feltételekkel haszonbérletbe vehető állami földterületekről a város honlapján, és a helyi sajtón keresztül a jövőben is folyamatosan tájékoztatja a vásárhelyieket, a helyi gazdatársadalmat.

 

Olvassa el ezt is!

Mindent a kéznek - múzeumok testközelből

Mindent a kéznek - múzeumok testközelből

A fővárosi rendezvény vásárhelyi attrakcióit május 18-én, a Tornyai János Múzeum előtt megismétlik. Rögtönzött restaurátorképző, cserép-puzzle, neolit ruhák tervezése és sokminden más.
Pünkösd vasárnap érkezik a Vágyvillamos a Bessenyeibe

Pünkösd vasárnap érkezik a Vágyvillamos a Bessenyeibe

Tennessee Williams népszerű darabjának május 19-én este 7 órától a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán. A két főszereplő: Kováts Adél és Csányi Sándor.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.