KözéletÜgyeletben is kell aludni

2013. december 14., szombat
 
Ügyeletben is kell aludni

Több mint egymillió forintot ér az az adomány, melyet december 13-án adtak át a Szegeden a Csongrád Megyei Tűzoltó Kultúráért Alapítvány, valamint a Mentés A Jövőért Alapítvány képviselőinek.

 

 

 

A szegedi székhelyű, Hódmezővásárhelyen telephellyel rendelkező, a lakástextil termékek kereskedelmének egyik hazai piacvezető cége évek óta komoly összegeket fordít adományozásra. A Naturtex Kft. munkatársai az elmúlt évek borsodi árvízkárosultjainak életében az újrakezdésben vállaltak segítő szerepet, de a legnagyobb hidegekben a hajléktalanok segítését is felvállalták. Idén azonban úgy döntöttek, azokat lepik meg, akik a közelgő Karácsonyt családjuktól távol töltik. Így esett a választásuk az ünnepek alatt is ügyeletben lévő tűzoltókra és mentősökre.

 

Az elmúlt évek alatt nagyon kevés felajánlás érkezett, azt gondoljuk, hogy egy ekkora összegű adomány mindenképpen kiemelkedő jelentőségű szervezetünk életében, melyet hálásan köszönünk – ezzel kezdte gondolatait Túri Mihály, az OMSZ dél-alföldi vezető mentőtisztje, a Mentés A Jövőért Alapítvány kuratóriumi tagja.

A maga is mentőtisztként dolgozó szakember elmondta: pontosan tudja mekkora jelentősége van egy 24 órás szolgálatban annak, hogy a vonulások után mennyit és milyen szinten tudnak pihenni a kollégái.

A mentőszolgálatnál nem ritka, hogy húszéves párnákon alszanak és hasonló korú paplanokkal takaróznak a mentősök. Olyan is gyakran előfordul, hogy többen inkább otthonról hoznak paplant és párnát az szolgálati időre, hogy valóban pihenni tudjanak az ügyeleti időben.

 

A Naturtex Kft. adományával Szegeden és Hódmezővásárhelyen a tűzoltó laktanyákban és a mentőállomásokon a napi szolgálati létszámnak megfelelően kialakított pihenőhelyeken valamennyi párnát és paplant, - összesen 80 garnitúrát - lecserélte. Emellett még ugyanennyi pamuttörölközőt és plusz takarókat adtak át délelőtt a két alapítvány képviselőjének.

 

Olvassa el ezt is!

A közmunkások Vásárhelyen is okosodnak

A közmunkások Vásárhelyen is okosodnak

A hír hallatán sok szülő hangot adott annak, hogy felnőtt emberekkel telnek meg az általános iskolák folyosói, tantermei, ami nem biztos hogy jó ötlet.
Tovább pattoghat a labda

Tovább pattoghat a labda

Ma délelőtt a vásárhelyi Polgármesteri Hivatal képviselői a sajtó jelenlétében egy jogerős ítélet birtokában visszavették a Balogh Imsi Sportarénát. Még nincs vége!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.