KözéletUgrai Panna és Kis Noel kapott díjat

2024. július 2., kedd
 
Ugrai Panna és Kis Noel kapott díjat

Hódmezővásárhely Ifjú Tehetsége városi elismeréseket adtak át a Városháza dísztermében. Két országos hírnevű sportoló kapott kitüntetést.

 

 

 


 

 

A városi címek, kitüntetések és elismeréske adományozásáról szóló 47/2020. évi önkormányzati rendelet 23 §. értelmében: A Közgyűlés „Hódmezővásárhely Ifjú Tehetsége” díjat adományozhat azon tanulóknak, csapatoknak, akik országos és nemzetközi versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, a szellemi gyarapodás területén kiváló példát mutattak, hozzájárulva ezzel Hódmezővásárhely város jó hírnevének öregbítéséhez. Az idei évben a közgyűlés Ugrai Panna Nórát  és Kis Noelt részesítette a „Hódmezővásárhely Ifjú Tehetsége” kitüntetésben.

 

 

Ugrai Panna Nóra a HSZC Eötvös József Technikum 13/A. osztályos kitűnő tanulója, aki kiemelkedő sportteljesítménye mellett az iskolában is nagyon jól teljesít. Öt éves korában kezdett el úszni, tehetsége nagyon hamar megmutatkozott.

Első nagyobb versenye az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál volt. 2021-ben 3 bronzérmet szerzett az Ifjúsági Európa-bajnokságon. Ezután már világklasszisokkal versenyzett a felnőttek között. Az Európa-bajnokságon a legjobb 8 közé került egyéniben, a váltó tagjaként pedig jelenleg 2 országos csúcsot is tart. A 2023-24-es tanévben a Hód-Úszó SE sportolójaként, Máté Hunor edző felkészítésével a Rövidpályás Európa-bajnokságon női gyorsváltóban 6. helyezést ért el. A Rövidpályás Országos Úszóbajnokságon 1. helyezett lett 100 méter gyorson, háton, pillangón és vegyes úszásban. Az Úszó világkupán a 4x200 méteres gyorsváltóban 1., a 4x100 méteres gyorsváltóban pedig 2. helyezést ért el. Panna életmentő sportágban is versenyez, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, 2023-ban az év női életmentője lett.

 

11-szeres országos úszóbajnokként a legnagyobb célja az olimpiai játékokon versenyezni, ami valóra is vált, mert ő is tagja lesz a magyar úszóválogatottnak a párizsi olimpián.

Ugrai Panna éppen az olimpiára készül, ezért nem tudott személyesen részt venni az átadó ünnepségen.


 

Kis Noel, szintén a  HSZC Eötvös József Technikum tanulója.

 

Noel kiváló országos és nemzetközi úszó eredményei kitartását és szorgalmát tükrözik. A napi kemény edzések, versenyre készülések mellett iskolai tanulmányait sem hanyagolja el. Tanáraival udvarias, osztálytársaival együttműködő. Noel 2023. szeptemberétől ez év áprilisáig nagyszerű sporteredményeket ért el:

A norvég bajnokságon tavaly ősszel 50 gyorson 2. 100 gyorson első lett. Debrecenben a Rövidpályás Felnőtt Országos Bajnokságon a 4x100 Mix gyorsváltóban 2. helyezést ért el. A korosztályos bajnokságon Szegeden 100 méter gyorson 2. lett, időeredményével ebben a számban a 17 évesek között az 5. legjobb az európai ranglistán. Áprilisban Ausztriában válogatott versenyen egyéniben 7. vegyes és gyors váltóban 4. helyet szerzett. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Győri Sára Pedagógus Életműdíjat kapott

Győri Sára Pedagógus Életműdíjat kapott

A Közgyűlés határozata alapján munkássága elismeréseként részesült a díjban, amelyet a Városháza dísztermében adtak át..
Emlékezés a zenész fotográfusra

Emlékezés a zenész fotográfusra

A Lusztig-műteremben készült családi-, portré-, csoport- és tablóképekből válogató tárlat tekinthető meg a Tornyai múzeum földszinti termeiben.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar 66. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 51 végzett hallgató kapott ma diplomát,
Nemzetközi elismerésben részesült Bozókiné Szabó Ildikó

Nemzetközi elismerésben részesült Bozókiné Szabó Ildikó

Marseille-ben június 18-án az Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) díjazta a 2023-as kampány legkiemelkedőbb akcióit.

 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.