Kék hírekTűz volt a Hód-Mezőgazda telephelyén

2015. november 12., csütörtök
 

Az öngyulladás lehet a Hód-Mezőgazda Zrt.-nél a tegnap délután keletkezett tűz legvalószínűbb oka. A kár több mint 50 millió.

 

 

 

 

 

 

November 11-én 18 órakor riasztották a hódmezővásárhelyi tűzoltókat, mert kigyulladt a Kiállítási Centrum közelében található terményszárító torony.

 

A kettes kiemelt fokozatú tűzesthez négy hódmezővásárhelyi egységet riasztott a szegedi főügyelet. Hozzájuk egy - speciális felszereltségű szegedi egység is csatlakozott.

 

A mintegy harminc méter magas toronyban több mint hatvan tonna kukoricát tároltak. A tűzoltók kiérkezésekor a toronyból erős füst áramlott ki, több helyen is felcsaptak a lángok. A munkálatokat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakembere irányította.

Jernei Zoltán tűzoltószázados a helyszínre kérte a hódmezővásárhelyiek magasból mentő létráskocsiját is, amelynek segítségével a tűzoltók tizennyolc méteres magasságban megbontották a torony oldalsó részét, majd egy vízsugárral belülről is megkezdték a szerkezet hűtését.

 

A mentés közben az üzem dolgozói folyamatosan dolgoztak a szárítótorony leürítésén, a terményt erőgépekkel szállították át egy másik tárolóba. Az egységek közös erővel fojtották el a lángokat, a hatékony beavatkozásnak köszönhetően a tűz nem terjedt tovább. Az első becslések alapján több mint ötvenmilliós kár keletkezett, a tűz okának felderítésére vizsgálat indult. Személyi sérülés nem történt.

A megkérdezett szakemberek tapasztalatai alapján nem kizárt, hogy a toronyban tárolt kukorica mechanikus mozgása következtében öngyulladás történt.  

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Háborog a fél ország, a másik fele meg elégedett

Háborog a fél ország, a másik fele meg elégedett

Sok vásárhelyi iskolásnál is tolltartó-tartozék lett a sótartó, de a menzakajára az országos átlagnál is kevesebb a panasz. A moslék mennyisége sem nőtt.
Plíz! Paszport!

Plíz! Paszport!

Arról nincs hír, hogy a záhonyi határátkelőhöz hasonlóan megbénult volna Nagylaknál a határforgalom, ugyanis közel tucatnyi határrendészt vettek őrizetbe kedd délután.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.