Kék hírekPlíz! Paszport!

2015. november 11., szerda
 
Plíz! Paszport!

Arról nincs hír, hogy a záhonyi határátkelőhöz hasonlóan megbénult volna Nagylaknál a határforgalom, ugyanis közel tucatnyi volt és aktív határrendészt vettek őrizetbe kedd délután a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztályának munkatársai a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozóinak közreműködésével.  

 

 

 

 


Mint emlékezetes október 19-én hajnalban a záhonyi határátkelőt azért kellett lezárni, mert óriási razziát tartottak a már régóta a korrupció fészkének tartott állomáson. Ennek során kivonult az ügyészség Záhonyhoz és a nagyszabású akció miatt órákra lezárták az átkelőt. 39 házkutatást is tartottak, 30 rendőrt hallgattak ki gyanúsítottként, 21 embert vettek őrizetbe.

Az egyik útlevélkezelőt úgy érték tetten, hogy az alsónadrágjából 950 eurót halásztak elő. De volt hogy a melltartóból került elő a több 10 euro.

A nyomozás megállapította, hogy a záhonyi határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő rendőrök rutinszerűen követeltek 20-tól 100 euróig terjedő kenőpénzt az áthaladóktól – nyilván azoktól, akiknek volt félnivalójuk egy esetleges ellenőrzésen.

 

A nagylaki razziának is hasonló a motivációja, ugyanis a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján hivatali vesztegetés elfogadása és szolgálatban kötelességszegés miatt indult a nyomozás.

Az ügyészek november 10-én 11 rendőrt hivatali vesztegetés elfogadása, míg két rendőrt szolgálatban kötelességszegés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, és házkutatásokat is tartottak. A rendőrök a megalapozott gyanú lényege szerint pénzt, illetve különböző kisebb értékű ajándékokat kértek, illetve fogadtak el a határon átlépő kamionok vezetőitől. A cselekményük nem volt összefüggésben a migránsokkal.

A korrupciós bűncselekménnyel meggyanúsított 11 határrendészt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden őrizetbe vette, nyolcuk előzetes letartóztatását kezdeményezte. 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Felelőtlenség vagy feledékenység?

Felelőtlenség vagy feledékenység?

Aggódnak a vásárhelyi háziorvosok, hogy megismétlődik a tavalyi helyzet az influenza védőoltás kérdésében. Igen súlyos lefolyású esetek tömege volt tavaly. 

A két pont itthon maradt

A két pont itthon maradt

Nehéz mérkőzésre számítottak, de a két pont itthon tartása kötelező feladat volt a csapat számára. A második félidőn múlott, hogy meg is lett.
Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
Ajándékozás a Városházán

Ajándékozás a Városházán

A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
 

És ezt már olvasta?

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
 
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 1. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Várják a javaslatokat
Várják a javaslatokat Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.
 
Az újév első babája Vásárhelyen
Az újév első babája Vásárhelyen Január elsején reggel 9:25-kor látta meg a napvilágot Hódmezővásárhely idei első újszülöttje.
 
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban 2026-ban ismét 3 munkanapot helyeznek át, így hosszúhétvégékké egészítenek ki ünnepnapokat. Például a 2026-os év egy négynapos hosszúhétvégével fog kezdődni.
 
Retro - Hódmezővásárhelyi Szilveszter 1962
Retro - Hódmezővásárhelyi Szilveszter 1962 A 60-as évek Vásárhelyen. A vendéglátóhelyeket telt ház és hatalmas fogyasztás jellemezte, százával pukkantak a pezsgősüvegek és remek hangulat uralkodott.