Kultúra, oktatásTudás megabájtokba csomagolva

2013. április 10., szerda
 
Tudás megabájtokba csomagolva

Béleczkiné Tatár Katalin, a Városi Informatikai Közösség vezetője szerint a mai gyerekek bár remekül kezelik a számítógépet, de a legtöbbjüknek csak addig tart a tudás amíg játszanak. Abban a pillanatban, ha már egy alkalmazást kell megnyitni és használni, előjönnek a gondok. Az íróprogramokat, vagy akár a power pointot sem tudják használni.

 

 

 

Ez volt az egyik motivációja, hogy tizenkét évvel ezelőtt létrehozták Hódmezővásárhelyen az iskolásoknak az Infománia versenyt.

Azóta minden évben megrendezik az Infomániát. A mostani forduló előtt a Facebook történetét kellett feldolgozni egy szakszerűen elkészített Word dokumentum formában, illetve az 1976-ban elhunyt Kalmár László matematikus életét kellett bemutatni PowerPointos prezentációval. Ez utóbbi feladatban voltak csapatok, amelyek a képek, ábrák mellet hangzó anyagot is használtak.

Az előzőek után következett április 9-én a Németh László Gimnáziumban tartott harmadik forduló. Kedden délután a négyfős csapatok a verseny  harmadik fordulójában szavazógépes megoldásban az informatikai ismeretekből álltak a kérdések . A tíz csapat a projektoron kivetített feladatokat a qwizdom mobil feleltető rendszer segítségével azonnal továbbíthatták a központi számítógépbe.

 

Eredmények:


1. Kommenthuszárok - Szent István Általános Iskola

 

2. Objektumorientált adatbázis - Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

    Fantasztikus négyes - Németh László Gimnázium és Általános Iskola

 

3. Dreams - Németh László Gimnázium és Általános Iskola

    Vivakalmárlászló - Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

 

A negyedik forduló tervezett időpontja május 8. szerda fél 3 és helyszíne idén is a Szent István Általános Iskola lesz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sokszínű képzés egységes marketinggel

Sokszínű képzés egységes marketinggel

A 4 vásárhelyi intézmény egységes PR-al és marketingjével erősíteni szeretnék a beiskolázást és elősegíteni az általános iskolát befejező diákok és szüleik döntését. Képekkel!
Belefutott a rendőrökbe a kerékpártolvaj

Belefutott a rendőrökbe a kerékpártolvaj

Két lovat egy fenékkel nem lehet megülni! Valószínű, ezt az évszázados bölcsességet a 20 éves vásárhelyi R.J. most majd hosszú időre megtanulja.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.