BulvárTroll szobor a Kása erdőben

2025. május 3., szombat
 
Troll szobor a Kása erdőben

Thomas Dambo dán újrahasznosító művész Hódmezővásárhelyen készít trollszobrot. A Kása erdőben készítendő alkotásra 32 millió forintot fordít a város önkormányzata.

 

 

(A kép illusztráció)

 

 

 

A projekt finanszírozásáról április 30-án szavaztak a hódmezővásárhelyi közgyűlésen. Itt elhangzott, hogy bár Dambo trolljai 60 millióba kerülnek, Hódmezővásárhelyen 20 millió forintért vállalja a szobor elkészítését. A település pedig 12 millió forintot biztosít neki az egyéb költségekre.

 

A közgyűlésen heves vita alakult ki a keretösszegről. A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) képviselői azzal érveltek, hogy a Dambo-szobrok rengeteg turistát vonzanak világszerte. Márki-Zay szerint a művész ajánlata rendkívül olcsó és gazdaságos a település számára. A polgármester arról beszélt, hogy a helyi óvodások egy trollon keresztül fognak rácsodálkozni a világra és az újrahasznosításra.

 

A fideszes képviselők viszont azt javasolták, hogy nézzék meg, a szobor mennyire fontos a helyieknek, és inkább szervezzenek közadakozást. Egyikük azt mondta, a szobor nem kapcsolódik a hódmezővásárhelyi identitáshoz, de a magyar hagyományokhoz sem. Végül a helyi közgyűlés megszavazta a projekt finanszírozását.

Márki-Zay Péter akkor ismerte meg a művészt, amikor a fiát meglátogatta Dániában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Már csak az 5-8. helyért folynak a meccsek

Már csak az 5-8. helyért folynak a meccsek

A Budafokot fogadta a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli.Tizenkét pontos hátrányból várja a visszavágót az 5-8. helyért zajló rájátszás első körében.
A szakmai elkötelezettséget díjazták

A szakmai elkötelezettséget díjazták

Április 30-án délelőtt ünnepi díszközgyűlés keretében Mátray Attila–díjjal tüntették ki Rácz-Káté Mónikát sokrétű szakmai tevékenysége elismeréseként.
Csomorkány SE sikerek a Vidékbajnokságon

Csomorkány SE sikerek a Vidékbajnokságon

Korosztályos Vívó Vidékbajnokság rendeztek Zalaegerszegen. Két aranyérmet nyert Spissák Dalma.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.