Kultúra, oktatásTóték a szomszédból

2013. május 16., csütörtök
 
Tóték a szomszédból

Örkény István nagysikerű darabja, a Tóték a "negyedik elem" a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ vegyes bérletsorozatában, melynek záró előadásán, május 17-én, pénteken 19 órakor az Aradi Kamaraszínház vendégjátékát láthatják az érdeklődők a BFMK színpadán.

 

 

 

 

Hódmezővásárhely testvérvárosának, Aradnak magyar színtársulata adja elő Örkény István klasszikus művét, a Tótétkat, melyet sokszor és sokan vitték színre, valamint egy felejthetetlen film is készült belőle. A mű eredetileg regény volt, amiből Örkény drámát írt. A darabban a szerzőre jellemző groteszk szemlélet és ábrázolásmód jelenik meg, a szereplők mindegyike tipikus kisember.

 

A Tóték második világháborúban játszódik, de nem a fronton, hanem a hátországban. Tót Lajos községi tűzoltó a kies Mátraszentannán. Háza tiszta, kertje napfényben fürdik. Ha a fia nem szolgálna az orosz fronton, Tót Lajos csak a rádióból tudná, hogy háború van. Egy nap azonban: "Tóték most vendéget várnak. / Annyi az izgalom, hogy csak! / Egy Őrnagyot magukra zárnak. ... - hangzik el műben. A fiú parancsnoka ugyanis egy szép napon megjelenik, hogy Tótéknál pihenje ki a háború megrázkódtatásait. Tót Lajos és családja mindent megtesz azért, hogy az őrnagy jól érezze magát. Mindent, ami emberileg lehetséges. De hogy mi az, ami emberileg lehetséges, ínséges időkben legalábbis nézőpont kérdése. A darab jól kiválasztott eszközökkel jeleníti meg a diktatúrák által elnyomott mindenkori kisember élethelyzetét.

 

Az Aradi Kamaraszínház Tóték című darabját Balog József rendezte; az Őrnagy szerepében Harsányi Attilát láthatják a nézők holnap este 7 órától a BFMK színpadán. A házigazdát Geltz Péter, nejét Bacskó Tünde, lányát, Ágikát Éder Enikő alakítja.

 

Olvassa el ezt is!

Expozíció ala Lucien Hervé

Expozíció ala Lucien Hervé

Mától ismét fotóművészek veszik célba gépük keresőjével Hódmezővásárhely utcáit, tereit, épületeit. Ezúttal már tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Vásárhelyi Fotószimpóziumot.
Rendőröket akart kirabolni, jogerősen öt évet kapott

Rendőröket akart kirabolni, jogerősen öt évet kapott

A 21 éves hódmezővásárhelyi Balog Ádám a bűncselekmény napjának reggelén, mielőtt elindult volna, az interneten utánanézett, mekkora büntetést kaphat fegyveres rablásért.
Az agrárszakma háromnapos ünnepe

Az agrárszakma háromnapos ünnepe

A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
Rapcsák András szobráról döntenek

Rapcsák András szobráról döntenek

Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.