Kultúra, oktatásExpozíció ala Lucien Hervé

2013. május 13., hétfő
 
Expozíció ala Lucien Hervé

Mától ismét fotóművészek veszik célba gépük keresőjével Hódmezővásárhely utcáit, tereit, épületeit. Ezúttal már tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Vásárhelyi Fotószimpóziumot.

 

 

Képünkön Bahget Iskander, a szimpózium egyik résztvevője (Fotó: VH)

 

 

A szimpózium fotóművészei a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának tagjai közül kerülnek ki pályázat útján. Idén Bahget Iskander, Benkő Imre, Dömötör Mihály, Dozvald János, Eifert János, Fekete István, Gál András, Gáti György, Hupján Attila, Kerekes Zsuzsa, Sándorné Faragó Gyöngyi, Sárgáné Hajdrák Tímea, Urbán Ádám, Dr. Varga Tamás vesz részt a szimpóziumon.

 

A XI. Vásárhelyi Fotószimpózium témája a korábbi évek témaválasztásától eltérően egy nagyobb művészi szabadságot biztosító téma: 'Elmém lencsémen keresztül - Lucien Hervé tiszteletére'. A témaválasztás nem véletlen: Elkán László, azaz Lucien Hervé 1910-ben született Hódmezővásárhelyen.

2010-ben, a száz éve született Lucien Hervé fotóművész alkotásaiból október végén egy válogatott kiállítás nyílt Budapesten a Szépművészeti Múzeumban. Az újonnan a múzeum gyűjteményébe került száz fotót és számos, eddig még nem közzétett dokumentumot bemutató kiállítás elsősorban a hódmezővásárhelyi származású művész építészeti fotóira helyezte a hangsúlyt, de a látogatók áttekintést kaphattak Hervé egész életművéről. Alig egy héttel a budapesti megnyitó után, Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban is nyílt egy kiállítás, amely a szűkebb pátriában mutatta be Elkán László sajátos világát. A művészettörténészek szerint fotóinak egyedisége merész, fény-árnyék ellentétekre épülő, szigorú és geometrikus képkivágataiban rejlik. Az építészfenomén, Le Corbusier azt mondta róla, hogy e fotókon keresztül maga is jobban megismeri épületeit.

Így hát valószínű, hogy az idei Fotószimpózium alkotó résztvevőit hasonló gondolatok vezérlik majd, a várost járva kezükben a fényképezőgéppel.  

 

Bozsó Beáta,  a város sajtóreferense arról tájékoztatta a Vásárhelyi Híreket, hogy a fotóművészeknek egy hetük van arra, hogy a témát kidolgozzák, és egy minimum 100 fotóból álló portfoliót hozzanak létre, amelynek a zsűrizésére 2013. októberig sor kerül. A zsűriben a MAOE Fotóművészeti Tagozatának tagjai és a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város által delegált tagok vesznek részt.

A zsűrizést és előhívatást követően a kiválogatott anyag mind Hódmezővásárhelyen, mind Budapesten bemutatásra kerül.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Baráti meccsek a medencében

Baráti meccsek a medencében

A HSÚVC tagjai, a 15 éve tartó hagyományt folytatva, idén is  megmérkőztek Zentán, a város vízilabda csapataival.
Játszótér épül a Hódtóban

Játszótér épül a Hódtóban

Május 10 én  este Hódmezővásárhelyen az Operettszínház művészei ingyen vállalták a fellépést.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...