Kék hírekRendőröket akart kirabolni, jogerősen öt évet kapott

2013. május 16., csütörtök
 
Rendőröket akart kirabolni, jogerősen öt évet kapott

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a hódmezővásárhelyi fiatalt, aki tavaly január 30-án a helyi rendőrkapitányságon megpróbált rendőröket kirabolni egy a valódi fegyverre hasonlító airsoft pisztollyal.

 

Képünk a helyszínelésen készült.


 

A jelenleg 21 éves, büntetlen előéletű, épületasztalos végzettségű Balog Ádám munkanélküli volt, szakmájában nem tudott elhelyezkedni. A bűncselekmény napjának reggelén, mielőtt elindult volna, az interneten utánanézett, mekkora büntetést kaphat fegyveres rablásért, s magához vette az éles lőfegyverre tökéletesen hasonlító airsoft pisztolyát.

A férfi azzal az indokkal kéredzkedett be a rendőrségi épületbe, hogy a mosdóba kell mennie. A mosdóban kibiztosította magával vitt fegyverét, majd az aulában összetalálkozott két rendőrrel. Az egyenruhásokhoz érve rájuk fogta a pisztolyt, és azt mondta: "Uraim, adják át értékeiket!".

A rendőrök próbálták megnyugtatni, de a férfi legalább egy percig rájuk szegezte kibiztosított fegyverét. A két rendőrnek végül testi kényszer alkalmazásával sikerült őt lefegyvereznie. Fegyverhasználat szóba sem jöhetett, mivel az aulában civilek tartózkodtak, a vádlott közelében egy nő állt gyermekével.

A férfi később azzal védekezett, hogy bűnözők zsarolták, fenyegették, pénzt követeltek tőle. Nem mert a rendőrséghez fordulni, de védelem alá akart kerülni, ezért határozta el, hogy elköveti a bűncselekményt.

A bíróság álláspontja azonban az volt, hogy a vádlott nem állt komoly félelem alatt, állítólagos zsarolói még saját beszámolója szerint sem bántalmazták.

A férfi azt mondta, megbánta tettét, és megkövette a rendőröket, akik el is fogadták bocsánatkérését.

A vádlottat a táblabíróság fegyveresen, hivatalos személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Az ítélőtábla jogerősen öt év börtönre enyhítette a Szegedi Törvényszék által első fokon kiszabott nyolcéves büntetést.

 

Kapcsolódó cikkünk (fotókkal!):

 

Ne szorítsák meg annyira a bilincset! (Az ügy részletei a támadót lefegyverző rendődök nyilatkoznak.)

 

 
 
Forrás: MTI
VH
 

Olvassa el ezt is!

Két év felfüggesztett fenékbefúvásért

Két év felfüggesztett fenékbefúvásért

Ítéletet hozott a Szegedi Törvényszék május 15-én abban az ügyben, amelyben a 25 éves vásárhelyi Sz.A. életveszélyes sérüléseket okozott az egyik munkatárásnak.
Megint nagyot fog szólni!

Megint nagyot fog szólni!

Ismét pattog a kosárlabda, és nyomják majd a kemény hip-hop zenét május 18-án a Hódtói Sport Centrumban.Ez lesz már hetedik Centrum Streetball Bajnokság.

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.