Kultúra, oktatásTörténelmi múltidézés különlegességekkel

2015. június 8., hétfő
 
Történelmi múltidézés különlegességekkel

Június 8-tól két hétig látható a Bethlen Gábor Református Gimnázium földszinti aulájában Hegyi Endre fényképész, a gimnázium öregdiákja által összegyűjtött első világháborús felvételek és korabeli térképek válogatása.

 

Fotó: VH archív

 


Az iskolavezetés tavasszal gyűjtést hirdetett a családi archívumokban lapuló százéves emlékekből.  Így most a tárlóba kerültek az iskola tanárainak és diákjainak családi tulajdonában lévő megsárgult levelek, újságlapok és más egykorú kiadványok, valamint egy százéves utászkard is.

 

A kiállított képek egyik részét hivatásos fényképész, más részét amatőr fotós, maga is harctéri baka készítette. A felvételek negatívjait előhívás után kinagyítva helyezte kartonokra Hegyi Endre vásárhelyi fényképész. A gimnázium öregdiákja az első világháború éveinek 100. évfordulójára készítette elő gyűjteményének most látható darabjait, amelyet már tavaly is láthatott a nagyközönség a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.  A fotós egyúttal 40 évvel ezelőtt érettségijére is emlékezve ajánlotta föl egykori iskolájának a kiállítási anyag bemutatását.

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben többször írtunk, Hegyi Endre Hódmezővásárhelyen évtizedek óta fáradhatatlanul saját költségén gyűjti, gondozza, javítja az I. Világháború idején, a harctéren, illetve a hátországban készült megsárgult fotókat.

A kiállítás a gimnázium aulájában hétköznap reggel 8 órától este 6 óráig díjtalanul megtekinthető az érdeklődőknek.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

100 kép helye a történelemben

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hagyományaink lelkes ápolói

Hagyományaink lelkes ápolói

Június 6-án délelőtt 10 órától a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán Népzenei Találkozót rendeztek. Ez volt a harmadik alkalom.
Padlóra küldheti Vásárhelyt az Erste Bank

Padlóra küldheti Vásárhelyt az Erste Bank

Bár ítélet még nincs, egy végzés szerint Hódmezővásárhely önkormányzatának Mindszenttel és Székkutassal közösen ki kell majd fizetnie 4,6 milliárd forintot.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.