Közélet100 kép helye a történelemben

2014. november 30., vasárnap
 

Hódmezővásárhelyen minden ötödik családban volt, aki katonaként részt vett az Első Világháborúban. A 100 éve történtek ma már csak a leszármazottak emlékeiben, illetve írott vagy fotók formájában élnek tovább. Ez utóbbit - a fotók - felkutatását, megőrzését, gondozását tűzte ki célul magának Hegyi Endre fotográfus. Most az elmúlt évek munkájának eredményét tárta az érdeklődők elé.    

 

Fotók: VH

 

 

Rendhagyó esemény helyszíne volt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ november 28-án délután. Az Első Világháború kitörésének magyarországi centenáriumi megemlékezés-sorozata részeként Hegyi Endre gyűjtésének kiállításmegnyitója volt. A művelődési központ első emeletén berendezett fotókiállítás megnyitójának különlegességét a színházteremben műsoros megemlékezés, történelmi áttekintés, egykor a ’Nagy Háborúban’ részt vett katonák leszármazottainak visszaemlékezése jelentette.   

 

Hegyi Endre Hódmezővásárhelyen évtizedek óta fáradhatatlanul saját költségén gyűjti, gondozza, javítja az I. Világháború idején, a harctéren, illetve a hátországban készült megsárgult fotókat.

Jelentős gyűjteményének pénteken nyílt válogatás kiállításához az Önkormányzat a Művelődési Központot felajánlotta. A kiállítást saját maga, saját költségén, több magánszemély közvetlen segítségével szervezte. A műsorban közreműködött a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola kórusa, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola fiúkórusa, zongorán kísért Tóthné Bereczki Marianna és az iskola diákja Lőkös Mihály klarinétozott. Továbbá a Hódmezővásárhelyi Helyőrség Fúvószenekarának klarinétosai muzsikáltak. A képek megtalálásának történeteiről, a fronton harcoló magyar katonákról hallhattunk előadást, családtagok emlékeztek. Az utókor tiszteletadását a ’Nagy Háborúban’ elesetteknek, a színpadon 100 apró gyertya fejezte ki.

 

A megnyitóra elfogadták a meghívást az olasz hadsereg hagyományőrző szervezetének nyugalmazott tisztjei. Ott voltak a Bocskai István Lövészdandár képviselői, eljöttek az egykori vásárhelyi katonák leszármazottai, megtelt a nézőtér az érdeklődőkkel. Az Önkormányzat viszont nem képviseltette magát.

 

Akik pedig a világtörténelem egyik legtragikusabb éveit idéző - restaurált, feljavított és nagy méretben elkészített - kordokumentumokra, fotókra kíváncsiak, igyekezniük kell, mert a kiállítás mindössze egy hétig látható.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi drogdílert fogtak el

Vásárhelyi drogdílert fogtak el

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 28 éves hódmezővásárhelyi férfit, miután a lakásában házkutatást tartottak.
Vízivilág télen-nyáron

Vízivilág télen-nyáron

December közepén már pancsolhatnak a „vizes játszótéren” a gyerekek, de az idősebbeknek is lesz egy fedett termálvizes medencéje. Képekkel!
Ismét elmaradt a győzelem

Ismét elmaradt a győzelem

A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 

És ezt már olvasta?

A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.