Kultúra, oktatásTornyai-festménnyel gazdagodott az ótemplomi gyülekezet

2019. október 25., péntek
 
Tornyai-festménnyel gazdagodott az ótemplomi gyülekezet

1895-ben festett portrét a százötven éve született Tornyai János festőművész Miklovicz Bálint (1832-1896) hódmezővásárhelyi református elnöklelkészről. Az alkotást a több mint három évtizeden keresztül az ótemplom falai között szolgált lelkipásztor családja adományozta tavaly a Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközségnek.

 

 

 

 

 

 

A restaurált festményt október 27-én, vasárnap 15 órai kezdettel mutatják be a Zrínyi u. 5. szám alatti gyülekezeti teremben.

 

Az újfehértói születésű Miklovicz Bálint 1864-től életének hatvanötödik évében bekövetkezett haláláig szolgált a hódmezővásárhelyi református egyház lelkipásztoraként. Vásárhelyre kerüléséről az alábbi híradással számolt be a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap: „Tegnap [1864. március 21-én] folyt le ref. egyházunkban a lelkészválasztás egyik megürült papi hivatalra. (…) A szavazás szép rendben lefolyván, d. u. ½ 2 órakor felbontattak a ládacskák s kitűnt, hogy t. Miklovicz Bálint úr 232 szavazattal [313 választásra jogosult közül] — tehát általános nagy többséggel holdmezővásárhelyi pappá lett választva.” Miklovicz 1878-tól a Békés-Bánáti Egyházmegye tanácsbíró tisztét is betöltötte, valamint tagja volt az 1881. évi országos zsinatnak. Vásárhelyi lelkipásztorságának 25. évfordulóján „az egész város közönsége szép ünnepélyt ült” ‑ ahogy a korabeli tudósítás fogalmaz. Elhunytát „nagy kiterjedésű családja és H.-M.-Vásárhely nagy gyülekezete gyászolja” – írták az 1896 júniusában kelt gyászhírben.

 

A fiatal Tornyai által megörökített elnöklelkész helyreállított portréját művészet- és helytörténeti előadások kíséretében leplezik le október 27-én, vasárnap délután az ótemplomi gyülekezeti teremben. Nagy Imre művészettörténész, a vásárhelyi múzeum nyugalmazott igazgatója, a Tornyai-emlékév kurátora Tornyai János korai korszakáról tart referátumot, Presztóczki Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Levéltár főlevéltárosa, akinek a közelmúltban jelent meg a vásárhelyi református lelkészeket feldolgozó kötete, Miklovicz Bálint életét és munkásságát mutatja be.

Szabó Tamás, a szegedi Móra Ferenc Múzeum főrestaurátora a térdkép 2018-2019. évi helyreállítását ismerteti, képekkel illusztrálva.

A nyitott gyülekezeti délutánon az egyházközség iskoláinak tanulói, Rárósi Luca és Csőköly Bence a Bethlen-gimnáziumból, Ambrus Adél a Szőnyiből szolgálnak, valamint bemutatkozik az ótemplom közelmúltban alakult női kórusa.

Az emlékezést szeretetvendégség zárja.

 
 
Forrás: Elek András
VH
 

Olvassa el ezt is!

Cégek vezetőiről szavaztak a képviselők

Cégek vezetőiről szavaztak a képviselők

Jelentősen változott az önkormányzati cégek vezetőinek és tisztségviselőinek összetétele, amelyről a Vásárhely közgyűlés határozott az  október 23-i ülésén.
Tűzifa vásárlás okosan

Tűzifa vásárlás okosan

Ismét aktuális. Néhány tanács, mire kell vigyázni, ha házaló kereskedők, vagy internetes hirdetésekben, illetve ingyenes újságokban kínálnak megvételre olcsó tüzelőt.
Amikor két páratlan életmű találkozik

Amikor két páratlan életmű találkozik

Szabó Magda írói munkássága előtt, születésének 100. évfordulója alkalmából Piros Ildikó tiszteleg, Abigél titkai című műsorával.
A kilenc féle nő - Melyikben ismersz magadra?

A kilenc féle nő - Melyikben ismersz magadra?

Az ősi Enneagram azt állítja, hogy kilencféle módon tudjuk megélni a létezést, kilencféle sajátos "bűn" távolít el a Teljességtől, vagy másképpen: kilencfajta neurózis zár bennünket önnön elménk gumiszobájába
 

És ezt már olvasta?

Nagyszerű teakwondos eredmények
Nagyszerű teakwondos eredmények A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 
Sikerült nyerni a harmadik meccsen
Sikerült nyerni a harmadik meccsen A kosársuli megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.
 
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
 
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
 
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét Április 22-én, szerdán Hódmezővásárhelyen a városházán vette át megbízólevelét a megválasztott országgyűlési képviselő.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A kétnapos Majális programja
A kétnapos Majális programja Ismét a Népkertben lesz a kétnapos Majális, elsején pénteken és másodikán, szombaton. A Vásárhely Kártya tulajdonosok számára ingyenes lehetőségek.