SportTestvérvárosok Kupája két dobogós helyezéssel

2019. szeptember 17., kedd
 
Testvérvárosok Kupája két dobogós helyezéssel

A tizenkilencedik Testvárosok Kupáján jártak a vásárhelyi öklözők Kiskunhalason. Az ökölvívók szokásos seregszemléjét, a kiskunhalasi Kertvárosi Általános iskola tornacsarnokában rendezték

 

 

 

 

 

 

Szeptember 14-én 13 órától 15-én pedig 9 órától mérték össze erejüket a bokszolók.

 

A két Kovács, Fanni és Pál válogatottbeli elfoglaltsága miatt ezúttal nem lehetett a csapat tagja, Gyermán Kyra és Ajtai Attila pedig gőzerővel már a serdülő OB-re készül, illetve Balog Patrik betegség miatt nem utazhatott – számolt be Tóth Zsolt vezetőedző.

 

Kovács Krisztián ezúttal is ellenfél nélkül maradt, de bemutató mérkőzést bokszolhatott a felnőtt OB ezüstérmesével, ahol ragyogóan helytállt, igazi nehézsúlyú meccset játszottak, melynek döntetlen lett a vége.

 

Tóth Nikolett az egri válogatott versenyzővel, Oláh Eszterrel bokszolt és pontozással maradt alul. Rónyai Roland is hasonlóképpen járt a többszörös korosztályos magyar bajnokot, Borsos Tamást kapta, de méltó ellenfélnek bizonyul, kemény mérkőzésen csak pontozással kapott ki. Ütközetük kiérdemelte a nap mérkőzése címet is.

A vásárhelyi klub így egy ezüsttel és egy bronzzal térhetett haza.

 
 
Forrás: Szombat Mihály sajtóreferens
VH
 

Olvassa el ezt is!

Győzelemmel indult a szezon

Győzelemmel indult a szezon

A HLKC hazai pályán mutatkozott be a KSZSE elleni megyei derbin. Török vezérletével szerencsére jól bírták a hajrát, ami meghozta a győzelmet.
Ismerd meg a mezőgazdaság high-tech arcát

Ismerd meg a mezőgazdaság high-tech arcát

A legújabb agrárkütyük, high-tech eszközök, robotok. A Gregus Máté Mezőgazdasági szakképzőben folytatódik a Hello Modern Agrárium programsorozat.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...