Kultúra, oktatásIsmerd meg a mezőgazdaság high-tech arcát

2019. szeptember 17., kedd
 
Ismerd meg a mezőgazdaság high-tech arcát

A Gregus Máté Mezőgazdasági szakképzőben folytatódik a Szegedi Tudományegyetem a Kaposvári Egyetemmel és a Szent István Egyetemmel közösen rendezi meg a Hello Modern Agrárium programsorozata.

 

 

 

 

 

 

A szeptemberi rendezvények célja, hogy a végzős középiskolások, fiatal pályaválasztók megismerjék a mezőgazdaság high-tech arcát és közelebb kerüljenek az agráriumhoz.

Mint arról szeptember elején írtunk a Vásárhelyi Hírekben az SZTE Mezőgazdasági Kar Andrássy utcai épületében szeptember 4-én volt az első rendezvény, a felkészítő workshop.

A Hódmezővásárhelyről és környékéről érkezett végzős diákok Gémesi Zsolt inkubációs- és befektetési menedzser (Startup Campus, BME) segítségével megismerkedhettek a startup világgal, azzal hogyan kell csapatban együttműködni, milyen készségek elsajátításával lehet eredményesen prezentálni és sikerre vinni egy-egy agrárinnovációs elképzelést, ötletet.

Szeptember 20-án, pénteken 8 órától a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskolában Agrárinnovációs Roadshow várja az érdeklődőket, melynek célja, hogy a középiskolások szemléletét átformálják az agrárium kapcsán. A kiállításon érdekes és hasznos információt hallhatnak a résztvevők a modern agráriumról, látványos kivetítőkön nézhetik meg a legújabb agrárkütyüket, fejlesztéseket és interaktív formában kapnak ízelítőt milyen high-tech eszközökkel, mesterséges intelligenciával robotizálják az agráriumot.

 

Szeptember 23-án élesben, az előzőekben elsajátított készségekkel a diákok bemutatják az általuk kidolgozott projektet, majd az ötletversenyen szakmai zsűri segítségével hirdetik ki a győztes csapatokat, végül pedig szeptember 27-én az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron egy szuperdöntőben választják ki a kockázati tőkebefektetők, hogy melyik csapat kapja a fődíjat.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A D-vitamin-hiány fele sem tréfa

A D-vitamin-hiány fele sem tréfa

Évek óta a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos tél végére. A pótlásra szeptember második felétől már mindenképpen szükség van.
Indul a bormustra Szegeden

Indul a bormustra Szegeden

A hosszú és változatos szegedi fesztiválnyár záró rendezvényére ismét a Dóm téren kerül sor. 111 borász, 20 vendéglátós, 42 kézműves.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.