SportTeljes koncepcióváltás a HFC-nél

2018. június 6., szerda
 
Teljes koncepcióváltás a HFC-nél

A tizennegyedik, kieső helyen zárta az NB III Közép csoportjának küzdelmeit a Hódmezővásárhelyi FC. A klubnál a következő szezontól teljes koncepcióváltás történik, döntött az egyesület elnöksége.

 

 

 

 

 

 

 

Június 5-én a Hódmezővásárhelyi Futball Club elnöksége összehívta az NB III-ból kiesett csapat játékosait, akiket tájékoztattak arról, hogy a kiesést követően minden vidéki játékostól megválik a klub. A döntést mindenki tudomásul vette. A hódmezővásárhelyi illetőségű játékosoknak azonban felajánlották a lehetőséget, hogy a következő szezonban is az egyesületnél maradjanak, ha elfogadják azokat a feltételeket, amelyeket feléjük támasztanak.

 

„Azt gondolom, hogy mi nem tudjuk felvenni a versenyt anyagilag az NB III-ban szereplő egyesületek 80-90%-ával. Felesleges hierarchia harcba belemennünk a költségvetés alapú NB III-as osztályban, túlvállalni magunkat és olyan kötelezettség vállalásokba menni, amelyek nehezen teljesíthetőek és nem is vezetnek eredményre. Ehelyett egy teljes koncepcióváltás történik a klubnál” – nyilatkozta Horváth Zoltán, az egyesület elnöke.

 

Ennek eredményeként, a következő szezonban – akár a megyei élvonalban, akár a zöld asztal melletti döntést követően az NB III-ban lesz ott a csapat – a mostani megyeegyes csapatra, a HFC II-re fog épülni a hódmezővásárhelyi labdarúgás első csapata. A fiatalok mellett pedig az itt maradó, vásárhelyi játékosok is szerepet kaphatnak, akik elfogadják az új feltételeket.

 

„A kiesést a klub vezetősége nem szeretné a játékosokra hárítani. Ez az eredmény közös kudarc volt, amiért vállaljuk a felelősséget. Az elmúlt két évben rossz úton jártunk, ami az első évben eredményben nem mutatkozott meg, hiszen ötödikek lettünk, most viszont az eredményben is kijött. A lényeg az, hogy most azt a hódmezővásárhelyi magú csapatot építsük, akikre utána hosszú távon alapozni lehet. Nem tartom kizártnak, hogy egy ingázás veszi kezdetét néhány évig, de ez az egyetlen járható út, amit fel tudunk vállalni. Ebből a városból sajnos hiányzik az az összefogás, ami szükségeltetik ahhoz, hogy az NB III-ban komolyabb célokat tudjunk kitűzni. Most azon az úton kezdünk el járni, hogy az a legtehetségesebb helyi fiataloknak adunk lehetőséget és biztosak vagyunk benne, hogy ez hosszú távon kifizetődő lesz. A szurkolók sokkal jobb szájízzel fogják elfogadni az esetleges gyengébb eredményt a helyi fiataloktól, mint egy zsoldos csapattól. Nekünk a legfontosabb, hogy azokat az embereket kiszolgáljuk, akik a vásárhelyi labdarúgást szeretik, a szurkolókat, a támogatókat, azokat, akik ide hozzák a gyerekeiket edzeni és azokat, akik részt vesznek az Intézményi Bozsik Programban. Azt szeretnénk, ha a helyi labdarúgás egy olyan széles körű helyi összefogáson alapulna, ami mindenki számára elvárható és elfogadható, aki pedig ebben tud és akar segíteni, tárt karokkal várjuk”- fogalmazott Horváth Zoltán.

 

Az elnökség ezzel együtt nem tervez változást az első csapat szakmai stábjában.

Az pedig, hogy az egyesület a következő évben a megyei élvonalban vagy az NB III-ban folytatja-e, június 18-án dől el hivatalosan. Ugyanis amennyiben nem lesz meg a 48 csapat a harmadosztály három csoportjában, abban az esetben az üres helyeket feltöltik. Ebben a rangsorban a HFC a harmadik helyen szerepel, így ha hárommal kevesebben neveznek, akkor a zöld asztal mellett még úgyis alakulhat, hogy az NB III-ban szerepel a klub. Más esetben a 2018-19-es szezont a Csongrád megyei I. osztályban kezdheti a Hódmezővásárhelyi FC.

 
 
Forrás: hfc1912.hu
VH
 

Olvassa el ezt is!

Testünk üzemanyaga a víz

Testünk üzemanyaga a víz

Figyelni kell testünk hidratáltságára. Minél később ismerjük fel a test igényeit és jelzéseit, annál nehezebb lesz az egészség visszaszerzése.
A járőrök buktatták le

A járőrök buktatták le

Újabb kerékpártolvaj bilincsben. A hódmezővásárhelyi rendőrök egy kerékpárost igazoltattak a belvárosban. 10 perccel korábban lopta a kétkerekűt.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.