BulvárTavaszi kerékpártúra Nagymágocsra

2017. április 13., csütörtök
 
Tavaszi kerékpártúra Nagymágocsra

Gyülekezés április 22-én, szombaton a Népkert bejáratában található Székelykapunál, reggel 9 órakor. Ásványvizet mindenki kap és lehetőség van kerékpáros sisakok ingyenes kölcsönzésére is.

 

 

 

 

 


Regisztráció után indulás, 9 óra 30 perckor. A várost északi irányban a Rárósi utcán hagyja el a kiránduló csapat. A városhatáron kívül, a kis forgalmú, keskeny Rárósi utat ligetes puszta veszi körül, ahol a táj még megőrizte eredeti, emberkéz által alig formált arculatát. A túrázók nagy kiterjedésű legelőket láthatnak őrhalmokkal, kunhalmokkal, miközben a Rárósi úton haladnak az egykori Kék-tó irányába. A középkori Kék-tó partján elterülő Rárós község templomának helyén, a Veres-halmon, ma már csak egy faragott fa emlékoszlop hirdeti a település emlékét. A Kék-tói letérőt elhagyva tovább haladnak a Székkutast Nagymágoccsal összekötő közútig. Nagymágocsra érve először a kastélyt látogatják meg, ahol egy nagyobb pihenőt tartanak. Helyi idegenvezető segítségével megismerkednek a kastély történetével, bejárják az épületet és a kastélyt körülvevő parkot. Meglátogatják a helytörténeti kiállítást és turistaszállót, majd visszaindulnak a Nagymágocsot Székkutassal összekötő úton. Székkutastól a 47-es főút mellet újonnan kiépített kerékpárúton haladnak haza Vásárhelyig a túrázók.

 

A 60 km-es kerékpáros túra, több pihenővel teljesíthető a nem rendszeresen túrázónak is. Időtartama kb. 6 óra, így a várható visszaérkezés időpontja 15 óra 30 perc. Túravezetők: Kruzslicz Imre és Dr. Berényi Károly

 

A túrázókat személyautó kíséri, amely segít az esetlegesen felmerülő akadályok megoldásában (nehezebb csomagok szállítása, sérülések, műszaki hibák elhárítása…)

A részvétel feltételei: a kerékpáros közlekedés szabályainak ismerete és megfelelő műszaki állapotú kerékpár, valamint lehetőség szerint kerékpáros sisak. 14 év alatti gyermekek felnőtt kísérővel vehetnek részt a túrán.

Szervezők: Egészséges Vásárhely Program – Egészségfejlesztési Iroda és a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány

 

Olvassa el ezt is!

Zenei anyanyelvünk megbecsülése

Zenei anyanyelvünk megbecsülése

Nagy hagyománya van Vásárhelyen a Népdaléneklési Versenynek. A sok hónapos felkészülés eredményéről győződhettek meg a tanárok, diáktársak, szülők. Eredményekkel!

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 19. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.