Kultúra, oktatásTanévnyitó volt a Mezőgazdasági Karon

2015. szeptember 2., szerda
 

Idén augusztus utolsó napján tartotta Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülését a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara. 

 

 

 

 

 

 

Komarek Levente oktatási dékánhelyettes tájékoztatása szerint a nappali tagozatos hallgatók létszáma 75 fő, a levelezősöké 87 fő. Az összes elsős hallgatói létszám 162 fő.

 

Horváth József dékán ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az elsőévesek számának további emelkedése bizakodásra adhat okot. Az SZTE többi karához hasonlóan nemzetközileg is versenyképes felsőoktatási intézményként kíván működni. Angol nyelvű mezőgazdasági mérnök képzésben részt vevő hallgatóink köre az Európai Unión, a balkáni térségen túl  Közép-Ázsiából, Brazíliából, Kínából, Mongóliából, Tunéziából kerül ki. Nemzetközi pályázati konzorcium, rendszeresen szervezett nemzetközi tudományos konferenciák, angol nyelvű tudományos folyóirat megjelentetése, idén az Országos Tudományos Diákkör megrendezése fűződik a Kar nevéhez.

 

Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere a tanévnyitón arról beszélt, hogy a most elsős hallgatók tanulmányaik befejezését követően kemény munkára, biztos megélhetésre számíthatnak, hiszen tudásuk olyan intézményhez kötődik, amelynek falai között megszerzik majd a megfelelő szakmai ismereteket. Innovatív, folyamatosan megújulni képes és megújuló, használható tudást átadó karra nyertek felvételt.  „Jó szakmát és jó intézményt választottak”- mondta Hegedűs Zoltán.

 

A tanévnyitón adták át az idei Köztársasági Ösztöndíjat is, amelyet Baranyi Anita mezőgazdasági mérnöki szakos hallgató kapta. Elismerő oklevélben részesült Seprenyi Péter mezőgazdasági mérnöki szakos hallgató az V. Regionális Szántóversenyen elért II. helyezéséért.

 

Az ünnepség hagyományosan a hallgatói fogadalomtétellel, a dékáni kézfogást kísérő  hallgatóvá fogadással fejeződött be.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén még többen jelentkeztek a vásárhelyi karra

Idén még többen jelentkeztek a vásárhelyi karra

Kiemelkedően jól rajtol idén a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának első évfolyama. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait.
Hőségriasztás után újabb riasztás

Hőségriasztás után újabb riasztás

Riasztást adott ki az ÁNTSZ a parlagfű megnövekedett pollenkoncentrációja miatt. Hol kell fokozottan vigyázni az allergiásoknak?
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát