SportSzombaton Kosársuli - Veszprém

2014. április 11., péntek
 
Szombaton Kosársuli - Veszprém

A múlt heti soproni mérkőzés után ezúttal itthon játszik az NB I/B-s felnőtt kosárcsapat. Utasi Gábor tanítványai 18 órakor a Veszprémi Egyetem ellen lépnek pályára.

 

 

 

 

A dunántúli együttes az alapszakaszban csalódást keltően szerepelt, 10 győzelem - 12 vereséggel csak a nyugati csoport 7. helyén végeztek. Ez nem jelent azonban semmit, mert a rájátszás első mérkőzésén simán verték a Budapesti Honvédot. A vendégcsapat játékoskerete nagyon erős, jó néhány volt "A" csoportos játékos is szerepel náluk.

A Kosársuli úgy tűnik teljes csapattal tud szombaton pályára lépni, és csak a győzelmet tudják elfogadni Vas Péterék.

A közönség segítségével ez sikerülhet is!

 

Olvassa el ezt is!

Nyitott kérdések a nyitott napon

Nyitott kérdések a nyitott napon

Heves vita, építő szakmai tapasztalatok megosztása volt a lényege az április 10-én délután rendezett Nyitott tanoda napnak.
Ezek a hódok ütni is tudnak

Ezek a hódok ütni is tudnak

A Hódmezővásárhelyi Hódok Baseball SE rendezheti Vásárhelyen a Magyar Kupa selejtezőt. A továbbjutás nagy esélyesei.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.