SportEzek a hódok ütni is tudnak

2014. április 9., szerda
 
Ezek a hódok ütni is tudnak

Többek között szakmunkás, rendőr, tanár, könyvelő van a csapatban, ami persze egyáltalán nem mérvadó, hiszen őket igazából a küzdőszellem, a győzni akarás kovácsolja össze.

 

 

 

 

Varga Viktor a Hódmezővásárhelyi Hódok Baseball SE játékos-vezetője szerint a tavalyi NBIII-as sikereikre akarnak idén rálicitálni, amihez a hazai pálya előnye is hozzájárulhat. Ugyanis a vásárhelyi egyesület elnyerte a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség által kiírt Magyar Kupa selejtező rendezési jogát.

Április 12-én a Klauzál utcai Napsugár Otthon mellett, a Halesz sori pályájukon 10, 13 és 16 órakor játssza három csapat a selejtező mérkőzéseit a továbbjutásért.

Egy kis szurkolásért és a kuriózum kedvéért is érdemes kimenni a kupa selejtezőre.

 

 

A baseball játék megértéséhez egy kis segítségként a szabályokról:  

 

A baseball alapszabályai egyszerűbbek, mint azt sok ember gondolja. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, két csapat közül az nyer, amelyikben több ütőjátékos ér körbe a pályán (ehhez négy bázist kell megérinteni)

Egy kezdőcsapatban 9 játékos van. A baseballt nem időre játsszák, általában minimum két és fél, maximum négy óra hosszán át gyötrik egymást az ellenfelek. A 9 játékrészt (inninget) végig kell játszani - különböző szabályok hatalmas különbségek után már a hetedik inningben lehetőséget adnak a befejezésre-

Egy inning két fél inningből tevődik össze. X csapat az egyikben támad (üt) a másikban pedig védekezik. Pontot mindig csak a támadó csapat tud szerezni.

Meddig tart egy fél inning? Addig amíg a védekező csapat három támadó játékost ki nem ejt a játékból. Kiejteni lehet ground outtal, ilyenkor az ütő pattogó labdát üt, a védő pedig hamarabb eljuttatja a játékszert az egyesen álló társának, mint hogy a támadó odaérne.

A flyout egy kicsit könnyebb módja a kiejtésnek, a levegőbe ütött lasztit a védő addig kapja el, amíg le nem esik a földre. A támadó futhat amennyit akar, az elkapás után ő kiesett a játékból.

A dobó is ejthet ki támadó embereket. Ez a strikeout, amikor a dobó három jó dobást helyez el a strike zónába. A zóna az ütőjátékos térdétől a mellkasáig tart.

Ha nem sikerül egyik kiejtési mód, tehát a támadó egy jó ütéssel eljut minimum az egyes bázisig (vagy a dobó négy rossz, - nem a strike zónába -  dobás után sétáltatja és juttatja az egyesre), akkor megkezdődhet a harc a  pontokért.

A bázison lévő, ütőből futóvá váló játékos célja, hogy körbeérjen. Ehhez kell a társak segítsége, az utána következő ütőknek kell eljuttatniuk a hazai bázisig - ugyanúgy jó ütésekkel - ahol elkönyvelhetjük a pontszerzést.

Ennek a legegyszerűbb módja a mindenki által ismert hazafutás (home run), ekkor az ütő kiüti a pályáról a labdát és egy tiszteletkört futva érintenie kell ugyanúgy a hazai bázist, csak itt nem kell megszakadnia.

Egy ütő maximum 4 pontot tud szerezni egy suhintásból. Ez akkor következik be, ha három bázisra is felkerült 1-1 társa és üt egy hazafutást. Az előtte lévő három futót így maga előtt tolja, plusz még ő is megérinti ugye a hazai bázist.

Az ütő a bázisokon lévő futókat mindig tolja maga előtt (a futók nem előzhetik meg soha egymást és egyszerre egy bázison csak egy ember lehet!), ezért nem elég ha egy baseball csapatban van egy jó játékos, itt mindenkinek egy hullámhosszon kell teljesítenie, máskülönben szétesik a támadójáték.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Életfogytiglant kapott a vásárhelyi gyilkos

Életfogytiglant kapott a vásárhelyi gyilkos

Az első szúrásra felébredő sértett próbált védekezni, de a kés elérte a szívét, tüdejét, máját és főverőerét, néhány perc alatt életét vesztette. Videóval!
Hangolódás a riói olimpiára

Hangolódás a riói olimpiára

A hódmezővásárhelyi Bujáki Bence 3. helyezést ért el a belgiumi Zolderban a bmx-krossz Európa-bajnokság második futamán.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.