Kultúra, oktatásSzívet melengető könyvek

2013. október 11., péntek
 
Szívet melengető könyvek

„Tavaly az interneten kezdtem olvasni Csitáry-Hock Tamás idézeteit, egyébként is szeretem az idézeteket, így bárkitől szívesen olvasok. A szerző, miután látta, hogy osztottam meg a gondolataiból, felvette velem a kapcsolatot,” mondta az előzményekről, Kárász Kata az október 8-án rendezett író-olvasó találkozó moderátora a Vásárhelyi Híreknek.

 

 


Kárász Katához egyébként is mindig közel állt az irodalom szeretete, hiszen nagypapája Kárász József az alföldi parasztsors egyik legnagyobb író egyénisége. Továbbá az Eötvös József Szakképző Iskola volt diákja, színjáték tanszakosként is szerepelt színdarabokban. Ezúttal azonban a lélek mélységeibe, az emberi érzésekbe tett kirándulást a Németh László Városi Könyvtárban, az író Csitáry-Hock Tamás beszélgetőpartnereként.

A Vásárhelyi Híreknek elmondta, Mosolyhíd, Mosolyvarázs, és Mosolyszárnyak című könyvei a boltokban nem kaphatók, csak egyedi rendeléssel lehet hozzájutni, mint ahogy Szívérintés című, most megjelent negyedik kötetéhez is. A szívmelengető gondolatairól ismert író, Csitáry-Hock Tamás új könyve ismét a szerelemről, emberi kapcsolatokról, lélekről, életről szól.

 

Kárász Kata szívesen idézi az írót. Egyik kedvence, sokakra ösztönző lehet:

 " Van, hogy csak egy pillanatot kapsz.....
Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért... Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az igazi pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is.
Ami örökké tart. "

 

Csitáry-Hock Tamás Szakmai pályafutása során dolgozott már rádiónál és televíziónál, valamint a klasszikus újságírás területén is kipróbálta magát. Mindemellett immár többkötetes író is. Nevét az országban, sőt a határon túli magyarok lakta területeken is az általa jegyzett művekről ismerik, internetes idézetkeresőkben szerepelnek a névjegyévé vált rövid, frappáns, egyedi gondolatokkal teli szövegei.

Az ezredforduló környéki időszakban indult a Fehérvári Polgárban az Alakok című sorozat, amelyet később, a Fehérvári 7 Napnál a Fehérvári élet anno követett. Segédkezett a Magyar Katolikus Rádió fehérvári frekvenciájának indításában, majd ez év február 28-ig munkatársa is volt a rádiónak. 2012 nyarán alapító tagja az Alba Civil Média Szociális Szövetkezetnek, amely decemberben az egykori családi lap, a Székesfehérvár és Vidékének kiadója lett, s így régi álma vált valóra azzal, hogy a lap főszerkesztőjének kérték fel. Nemrég kapta meg, szintén Székesfehérváron, a Penna Regia díjat.


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hálás lesz az utókor

Hálás lesz az utókor

Néha kincsek is előkerülnek. Nem az anyagi, hanem az eszmei érték a fontos, amikor a vásárhelyi Levéltár felhívással fordul a háztulajdonosokhoz.
Újabb világversenyen vesz részt Zsarkó Dániel Péter

Újabb világversenyen vesz részt Zsarkó Dániel Péter

Máté Zoltán tanítványa, a  Kick Box Világszövetség világbajnoksága előtt szintén a magyar nemzeti csapat tagjaként lép szőnyegre október 23-án Spanyolországban, Benidormban.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.