SportSzínpadon a taekwondo esszenciája

2017. december 19., kedd
 

Az áldozatos, több héten át tartó kemény munka meghozta gyümölcsét, nagy sikert aratott, a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület évadzáró, jótékonysági bemutatója. A lendületes, show elemekkel tarkított előadást hatalmas tapssal jutalmazta a közönség.

 

 

 

 


Az óvodás korosztály, a taekwondo alapjait, míg a nagyobbak a különböző, küzdelmi és extrém taekwondo technikákat prezentáltak. A show elemekkel vegyített előadás egy másik világba röpítette a nézőket. A törések és önvédelmi technikák mellett, lufik is durrantak, sőt a legifjabb tanítvány a fekete öves mestereket is „legyőzte”.

Jelképesen még az idei esztendőt is elbúcsúztatták a sportolók, hiszen az egyik záró számban még konfetti is repült a közönség felé. Természetesen ezt is taekwondos stílusban, amikor teniszlabdákat rúgtak szét egy-egy hátraszaltóval.

Az idei bemutatót színesítette Prém Szabolcs kiállítása is. Kávéval festett képei közül többet a Máté Taekwondo és Hapkido KHSE sportolói ihlettek.

 

Máté Gergő mester beszámolója szerint egy nehéz felkészülésen van túl az egyesület, hiszen idén teljesen új mozdulatsorokat is bemutattak a tanítványok. „Az idei évben kevesebb idő és lehetőség állt a gyerekek rendelkezésére, ezért tömbösített edzéseket tartottunk. Nehéz volt a felkészülés, hiszen most az extrém taekwondo elemeit is beleépítettük a műsorba.

Máté Zsolt, a koreográfiák megálmodója, a számos Koreában töltött alkalommal igyekezett elsajátítani az extrém taekwondo elemeit.

"Az itthoni sportolók érdeklődéssel fogadták az új gyakorlatokat. A legkisebbektől a felnőttekig, mindenki hatalmas kitartással és fegyelemmel végezte a rá kiszabott feladatot. Az első visszajelzések alapján nagy sikert értünk el, és reméljük, jövőre is hasonlókép és még több új gyakorlatokkal nyűgözhetjük le a közönséget."

Máté József, Máté Zsolt és Máté Gergő mesterek munkáját a fekete öves tanítványok is igyekeztek segíteni. Több, alsóbb öves gyakorlatot ők tanítottak be.

A rendezvényen, kitüntetést is kaptak azok a tanítványok, akik korosztályukban az éremtábla legelső helyén álltak: Tomaskovity Zoé, Lévai Levente, Maczelka Vivien, Acsai Richárd, Fejes Boglárka és Kucsera Milán. 

 

A 2017-es évet lezárta az egyesület. Az ünnepek után újult erővel folytatják a munkát, hiszen céljuk az idei eredményeket is túlszárnyalni és minél több lehetőséget megragadni, hogy koreai mesterektől tanuljanak.

 
 
VH-Máté Gergő
 

Olvassa el ezt is!

Mezőváriban átadták az új óvodát

Mezőváriban átadták az új óvodát

Hódmezővásárhely és a magyar kormány korszerű 100 személyes óvodával gazdagította a kárpátaljai református egyházat és a nagyrészt magyarajkú falu lakosait
Diadallal akarnak búcsúzni az óévtől

Diadallal akarnak búcsúzni az óévtől

Idén utoljára lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli csapata. A kék-sárgák december 20-án,szerdán a PVSK-Kronosz Kiadó együttesét fogadják.

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.