KözéletSűrítik a tram-train járatokat

2022. január 6., csütörtök
 
Sűrítik a tram-train járatokat

Január 10-től hétköznaponként a fontos reggeli és délutáni időszakokban 7 plusz járattal bővül a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train menetrendje.

 

 

 

 

 


Mint arról írtunk a Vásárhelyi Hírekben a tram-train szerelvények utasforgalmi próbaüzemben az előírt vizsgálatokat, típusteszteket követően, a szükséges engedélyek birtokában tavaly november 29-én megkezdték a menetrendszerinti közlekedést.

 

A vasútvillamos nagy népszerűségnek örvend a térségben munkanapokon és hétvégén egyaránt, egyre több utas választja az új tömegközlekedési eszközt Hódmezővásárhely és Szeged között.

A facebookoks beszámolók szerint az ünnepek alatt is sokszor 100%-os kihasználtsággal közlekedtek a tram-train járatok, amelyeket április 15-ig minden utas ingyenesen vehet igénybe.

Az is tény, hogy több meghibásodás miatt volt már kisebb-nagyobb késés, járatkimaradás, vagy többször csak rövidített útvonalon közlekedett.

(Újévkor egy autós a KRESZ be nem tartása miatt ütközött az egyik szerelvénnyel Vásárhelyen, a Kistópart utcai körforgalomban.)

 

A mostani próbaüzem éppen azt szolgálja, hogy a hibákat feltárják, kijavítsák, a végleges menetrend kezdetéig. A Stadler Rail Valencia képviselőinek irányításával végzik a MÁV-Start szakemberei a tram-train járművek karbantartását. Amennyiben a járművek utóhangolása bármilyen tekintetben szükségessé válik, azt a gyártó Stadler magyarországi mérnökcsapata az érvényes szerződés keretében haladéktalanul, a nap 24 órájában elvégzi, tájékoztatott a MÁV Start.

 

Január 10-től munkanapokon, csúcsidőben reggel és délután 7 plusz járattal sűrítik a menetrendet, azon kívül az eddig megszokottak szerint óránként követik egymást a szerelvények.

 

Az új járatok Hódmezővásárhelyről 6:46-kor, 15:08-kor, 17:08-kor és 19:08-kor, Szegedről 14:01-kor, 16:01-kor, 18:01-kor indulnak. Munkanapokon további új betétjárat indul Szeged vasútállomásról 7:46-kor és 20:01-kor Rókus vasútállomásra, Rókusról pedig 13:42-kor Szeged vasútállomásra.

 

Csütörtök éjszakától vasárnap hajnalig pedig éjszaka is óránként közlekednek a járatok a két város között, ezzel segítve a hétvégi kikapcsolódásból való biztonságos hazautazást.

A járatok április 15-ig ingyenesen vehetők igénybe.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Baleset Vásárhelyen

Baleset Vásárhelyen

A mentők két személyt szállítottak kórházba a helyszínről, amikor január 5-én délután két autó ütközött egymással.

Gondok évek óta, de még meddig?

Gondok évek óta, de még meddig?

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének tagjai a napi finanszírozási gondjaik mellett szinte szélmalomharcot vívnak a nemtörödöm macskatulajdonosokkal.
A kormány rendezte a kórház adósságát

A kormány rendezte a kórház adósságát

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ - Hódmezővásárhely, Makó lejárt adósságát rendezte a kormány.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.