Kék hírekSúlyos baleset a Népkert állomáson

2016. március 29., kedd
 
Súlyos baleset a Népkert állomáson

Súlyosan megsérült egy férfi, akit elgázolt a vonat Hódmezővásárhely-Népkert megállóhelyen. A mentők tájékoztatása szerint Húsvét hétfő este 19 óra után riasztották őket, a Népkert állomásra, mert a Szeged-Békéscsaba között közlekedő vonat elütött egy embert.  

 

 

 

 

A 25-30 év körüli vásárhelyi fiatalembert a kiérkező mentősök a vonat alól emelték ki. Koponyatöréssel, medence és alsó végtagi sérülésekkel, súlyos, életveszélyes állapotban a Szegedi Traumatológiára szállították.

 

A helyszínelés idejére Hódmezővásárhely és Kopáncs között a vágányt lezárták, Hódmezővásárhely és Algyő között vonatpótló autóbuszok közlekedtek.

 

Olvassa el ezt is!

Az erdő szifilisze

Az erdő szifilisze

Ezzel a - felnőttek számára - sokatmondó címbeli jelzővel illetik a borelliózist, vagyis a Lyme-kórt az orvosok és a természetben a napi munkájukat végzők.

A migránsok előtt hermetikusan zárt a magyar-szerb határ

A migránsok előtt hermetikusan zárt a magyar-szerb határ

A rendőrség mellett a katonák - köztük a vásárhelyiek - is kiveszik részüket a  174 kilométeres magyar-szerb határ védelmében. Húsvét hétfőn szemléztek.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.