KözéletSporttörténeti kiállítás a vásárhelyi zsinagógában

2014. április 17., csütörtök
 
Sporttörténeti kiállítás a vásárhelyi zsinagógában

Magyar zsidó sportolók életútját bemutató kiállítás nyílt Egykor nekik szólt a himnusz címmel a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódva kedden a hódmezővásárhelyi zsinagógában.

 

 

 

 

Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok, Kronberger Lili, az első magyar műkorcsolyázó világbajnok, Barna Viktor, minden idők legeredményesebb asztaliteniszezője és társaik életpályája azért példaértékű, mert fantasztikus sportsikereiken kívül az élet egyéb területein is maradandót alkottak – közölte a politikus.

 

Braun „Csibi” József, Brüll Alfréd, Weisz Árpád, Petschauer Attila, Kabos Endre és a többi ünnepelt, a nemzet kedvenceiként szeretett sportolók életútja abban közös, hogy származásuk miatt üldözöttekké váltak, és Vészkorszak idején vesztették életüket  – mondta Almási István.

A zsinagóga emeletén berendezett tárlaton az érdeklődők a sportolók és sportmecénások pályafutását bemutató magyar és angol nyelvű tablók mellett láthatják többek között olimpiai bajnokok, Elek Ilona és Hajós Alfréd relikviáit, Kronberger Lili, a női műkorcsolyázás magyar úttörőjének korcsolyáját, valamint a Margit-híd felrobbantásakor életét vesztő Kabos Endre háromszoros olimpiai bajnok vívó emlékérmét és cigarettatárcáját.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Örökre beírták a nevüket a magyar sport történetébe

 

Olvassa el ezt is!

Meghalt a késsel taxit rabló vásárhelyi férfi

Meghalt a késsel taxit rabló vásárhelyi férfi

M. Lászlót gyorsított eljárásban állították bíróság elé, amely vele szemben nem jogerősen 1 év 2 hónap börtönbüntetést szabott ki.
Régészet lövésre kész géppisztolyok árnyékában

Régészet lövésre kész géppisztolyok árnyékában

A Tornyai János Múzeum előadássorozatában egy régész mesél arról, hogyan mentették Afganisztán ritkaságnak számító, több ezer éves leleteit. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.