SportSportolni jó

2014. szeptember 16., kedd
 
Sportolni jó

Szeptember 26-27-én Hódmezővásárhelyen a Hódtói Sportcsarnok melletti füves területet ismét több mint kéttucatnyi sportág képviselői népesítik be. Ez lesz a hetedik Nagy Sportágválasztó a városban.

 

 

 

 

Több mint 30 sportágat felvonultatva ismét segítséget nyújtanak az érdeklődőknek az egyes mozgásformák megismerésében, kiválasztásában. A hagyományos sportágak mellett, a teljes „jogot” nyert újdonságnak számító és a trendinek mondott sportágak is jelen lesznek. A rengeteg kipróbálható sport mellett, a rendezvények sarokköve, hogy a helyszínen élsportolókkal, igazi példaképekkel is találkozhatnak a látogatók. A két nap alatt sportegyesületek látványos csoportos edzései színesítik a programot, meghívott sportolók tartanak bemutatókat.

Szeptember 26-án pénteken az oktatási intézményekből érkező gyermekeket várják pedagóguskísérettel, szombaton pedig a nagyközönséget.

 

Hódmezővásárhelyen 2010 május 28-29-én volt első alkalommal, majd ősszel és 2011-ben ismét tavasszal és ősszel. Idén a tavaszi Nagy Sportágválasztó elmaradt, vagyis a mostani lesz a hetedik alkalom. És most ünnepli 7 éves évfordulóját maga a kezdeményezés is, amely 2007-ben indult útjára, korábbi világbajnoki bronzérmes kenusunk, Ipacs Endre ötlete nyomán.  

 

Az országban több helyen is beindul a Nagy Sportágválasztó. Szeptember hónapban még 9 településen volt, illetve lesz sportágválasztó, így például Szentesen a vásárhelyivel azonos napokon.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Országos bajnokság volt a tájfutóknál

Országos bajnokság volt a tájfutóknál

A hétvégén Paks belvárosában rendezték a tájfutó rövidtávú országos bajnokságot, amelyen egy vásárhelyi bajnoki cím is született. Eredmények!
Megpecsételődött a volt suli sorsa?

Megpecsételődött a volt suli sorsa?

Viharos körülmények kísérték a kiürítést, volt ülősztrájk, petíció és némi vádaskodás, miszerint a Praktikernek, vagy más multinak kell a hely.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.