KözéletSörnagyhatalmak és kézművesek

2017. március 16., csütörtök
 
Sörnagyhatalmak és kézművesek

Megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását, a nagy cégek és a kisebb magyar szereplők, valamint a vendéglátó-ipari vállalkozások viszonyát - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

    

 

Fotó VH archív

 


Érdemes az egész szabályozást megvizsgálni azután, ami az Igazi Csíki Sörrel történt, hogy egy kiszolgáltatott kis szereplőt "igyekszik eltaposni" egy multi - mondta a Nyugdíjas Lakóparkban tartott lakossági fórumán a miniszter.
    

Ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól - jelentette ki Lázár János, hozzáfűzve, éppen ezért "a végsőkig elszánt" a küzdelemben.
    

A politikus úgy fogalmazott, kérdés, hogy a magyar tulajdonban lévő kézműves manufaktúráknak milyen esélyük van az országban működő, a piacot uraló négy nagy sörgyárral szemben. Szerinte a vendéglősök kiszolgáltatottak a nagy piaci szereplőknek.
    

Ehhez kapcsolódó fontos javaslat, a hogy a kereskedelmi forgalmazásban ne lehessen akármilyen reklámeszközöket alkalmazni - tudatta.
    

Magyarország tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát - hangsúlyozta Lázár János. Kifejtette azonban, elfogadhatatlannak tartja, hogy egy cég kereskedelmi, profitszerzési céllal mások emberi méltóságát sértő jelképeket használ. A Heineken az 50-es években - éppen a politikai jelentése miatt - kifehérítette a csillagot sörösüvegein, és csak a '90-es évek óta használja újra a vörös csillagot - idézte föl a miniszter.
    

A miniszter arról is beszélt, hogy a hírek szerint van olyan vállalkozás, amely - Németországban már nem engedélyezett - génkezelt élesztőtörzseket használ fel, hogy a sör gyorsabban készüljön el.
    

A Miniszterelnökség vezetője fölháborítónak nevezte, hogy a multinacionális cégek más minőségű terméket adnak el Magyarországon, mint Nyugat-Európában. A minimum elvárás az lenne, hogy a vállalkozásoknak a csomagoláson jelezniük kelljen: az általuk kínált termék minősége eltér a Nyugaton kaphatóétól.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Csoportelsőként az Országos Döntő felé

Csoportelsőként az Országos Döntő felé

Folytatta szenzációs szereplését a Kosársuli u14-es serdülő csapata. Veretlenül nyerték Budapesten a kétnapos tornát. 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.