Kultúra, oktatásSok év távollét után újra itthon, együtt alkotnak

2018. szeptember 15., szombat
 

Kerékpárok címmel nyílt meg Kotormán László és Kotormán Norbert szobrász testvérpár kiállítása szeptember 14-én a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) által üzemeltetett Hódmezővásárhelyi Művésztelepen.

 

 

 

 


 

A testvérpár két éve bérel műtermet a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen, amelynek galériájában és kertjében állították ki Norbert fából, valamint László kőből készült szobrait. Kotormán Norbert ugyan nem szereti maga jellemezni a munkáit, egy fehérre festett, embert ábrázoló faszobor alakról mégis elmondta: mintha buddha alakot öltene, a mozgatható karok és a forma dőlése azonban az esendőségre hívja fel a figyelmet, ellentétben a szoborképek eredeti, az emberi nagyságot megfogalmazó céljával. „Bizonytalanság árad belőle, tökéletes ugyanis az ember életében nincs, csak törekedni lehet arra” – fogalmazott a művész. 

 

Kotormán László nagyrészt korábbi munkáit állított ki, a szobrok közül kettő több mint húszéves, egy viszont éppen a napokban készült el. A nonfiguratív témákat feldolgozó kőszobrász új irányba kezdett el érdeklődni: a korábbi stabil, de mozgást magában foglaló alkotások harmóniáját egy statikusabb munka váltja fel. Ez mintha építőkockákból készült volna, végső soron azonban ez is a gravitáció és az egyensúly érzékelésével játszik el. Hogy miként kapcsolódnak munkái mégis testvére figuratív szobraihoz, elmondta: „végső soron mindig az ember áll a középpontban, csupán a nézőpont változik meg az alkotásokban.”

 

A testvérek együtt számos köztéri felkérést kapnak, az alkalmazott művészetet azonban időnként felváltja az autonóm művészeti tevékenység, amelynek eredményei a kiállításon láthatók. A kiállítás címén ugyan sokáig gondolkodtak, végül a művésztelepen végignézve a mindkettőjük számára oly fontos közlekedési eszközre, a kerékpárra esett a választás.

 

„A monumentalitás nem a méret függvénye, az a tehetség, a képzettség és a mesterségbeli tudás összessége, amelyet mind üdvözölhetünk Norbert és László munkáiban” – fogalmazott a megnyitón Bokor Balázs, a MANK stratégiai igazgatója.

Megemlítette, hogy a MANK immár 14 területen kezel fiataloknak szóló művészeti ösztöndíjakat, amely közül a legrégebbi a képzőművészeket támogató Derkovits-ösztöndíj. A támogatást elnyerők mind-mind jeles alkotókká váltak az évek során, komoly eredményeket értek el, nem véletlen, hogy mind László, mind Norbert részesült korábban az ösztöndíjban – tette hozzá. „Örülünk, hogy olyan művészek kiállítása nyílik meg ma, akik komoly ujjlenyomatot hagytak a magyar művészéletben” – mondta.

 

A Hódmezővásárhelyi Művésztelepen indult Nyitott Műtermi Sorozat célja, hogy a művészeket és az általuk létrehozott művészeti alkotásokat megismertessék a helyi fiatalokkal, a város lakóival és minden érdeklődővel – mondta el Rapcsák Katalin alkotóház-vezető. A művészeknek nincs könnyű dolguk, némi segítséget jelenthet számukra, ha időről időre ideális körülmények közé vonulhatnak vissza alkotni.

 

A Hódmezővásárhelyi Művésztelep mára a város elszakíthatatlan része, ami komoly hagyományokon épült fel immár 60 éve. „A Kotormán-testvérek hangos, dolgos munkájukkal inspirálóan hatnak a Művésztelepen élő alkotókra. Közreműködésükkel új életre kapott a művésztelepi kolónia. Mindnyájan szerencsét próbáltak más tájakon, de mélyen eredő gyökereik, a család visszahúzta őket, és most sok év távollét után újra itthon, együtt alkotnak” – tette hozzá Rapcsák Katalin.

 
 
VH-MANK
 

Olvassa el ezt is!

Sorsok és emlékek

Sorsok és emlékek

  A Csongrád Megyei Önkormányzat kötetet jelentetett meg a első világháború Csongrád megyei hőseiről, áldozatairól és résztvevőiről.
Majdnem meghalt egy 11 éves kisfiú

Majdnem meghalt egy 11 éves kisfiú

A mellkason szúrt kisfiú, látva, hogy vérzik, erős fájdalmai ellenére telefonon értesítette a segélyhívót, majd kitámolygott a házból az aszfaltos út irányába.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.