Kultúra, oktatásSorsok és emlékek

2018. szeptember 14., péntek
 
Sorsok és emlékek
A mai Csongrád megye területének lakói közül az első világháborúban elhunytak és eltűntek száma meghaladta a tízezer főt. Emlékükre a Csongrád Megyei Önkormányzat kötetet jelentetett meg az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával: Miklós Péter történész, vásárhelyi múzeumigazgató „Szörnyű dicsőségünk” Az első világháború Csongrád megyei hőseinek emlékezete című könyvét.

 

 

 

 

 

 

A száz éve lezárult első világháború során a magyar állam vármegyéi közül Csongrád és Csanád megye könyvelhette el a legnagyobb veszteségeket (az elesettek, a fogságba kerültek, illetve a háború során megrokkantak és megsebesültek összesített számát vizsgálva), amelyek aránya elérte a tíz százalékot. A mai Csongrád megye területének száz évvel ezelőtti mintegy négyszázhuszonötezer fős lakosságából a Nagy Háborúban elhunytak és eltűntek száma meghaladta a tízezer főt.

 

Emlékük ápolásának jegyében a Csongrád Megyei Önkormányzat kötetet jelentett meg az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság anyagi támogatásával. Ezzel is tisztelegve az egy évszázaddal ezelőtt véget ért első világháború Csongrád megyei hősei, áldozatai és résztvevői előtt.

 

A Miklós Péter történész, címzetes főiskolai tanár, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója által írt „Szörnyű dicsőségünk” Az első világháború Csongrád megyei hőseinek emlékezete című – színes, keménytáblás, gazdagon illusztrált – könyvben a Nagy Háborúra való, Csongrád megyeiektől származó visszaemlékezésekből vett részletek éppúgy helyet kaptak, mint a megye települései hősi létszámának és emlékműveinek számbavétele.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Majdnem meghalt egy 11 éves kisfiú

Majdnem meghalt egy 11 éves kisfiú

A mellkason szúrt kisfiú, látva, hogy vérzik, erős fájdalmai ellenére telefonon értesítette a segélyhívót, majd kitámolygott a házból az aszfaltos út irányába.
Színes ősz házon belül és házon kívül

Színes ősz házon belül és házon kívül

Kezdődik a bérleti szezon, de a művelődési központon belül megrendezett események mellett több szabadtéri programra is várják a látogatókat.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.