SportSikerrel búcsúzott a 2022-es évtől a Kosársuli

2022. december 17., szombat
 
Sikerrel búcsúzott a 2022-es évtől a Kosársuli

December16-án este a sereghajtó NYÍKSE csapatát fogadta a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 14. fordulójában.

 

 

 

 

 

 

Vuk Pavlovic együttese a zsinórban három idegenbeli bajnoki vereséget követően javítani tudott, és sikerrel búcsúzott a 2022-es évtől.
 

Remekül kezdett a sérült Varga Zalánt és Baloghot ezúttal is nélkülöző Kosársuli, hiszen Bálint és Varga Ákos vezetésével három perc után már 8-0-t mutatott az eredményjelző – egyből időt is kellett kérnie a vendégek edzőjének, a játékosként évekig az A-csoportban játszó Brane Savicnak. Ez nem változtatott jelentősen a játék képén, hiszen Bálint keze továbbra is sült, az intenzív, hajtós támadásokhoz pedig szoros védekezés és a kispadról beszállók friss lendülete társult. A hetedik percre előbb tízre nőtt a különbség (20-10), majd Kelemen vezetésével a negyed végére tizenötre, végül 29-15-tel zárult a játékrész.

A második negyed eleje is hasonlóan alakult, hiszen a Kosársuli stabilan őrizte a felépített előnyt, ám a 15. percben visszazárkózott tíz pontra a Nyíregyháza (34-24), amire Vuk Pavlovic egyből időkéréssel reagált. Jól jött a csapatnak, hiszen Varga Ákos és Bálint kosarai hamar visszaállították a tizenöt pontot (39-24), és ez az egész meccs szempontjából meghatározó volt. A nagyszünethez közeledve ugyanis mindkét csapat hibázni kezdett támadásban, az eladott labdákból pedig a vendégek jöttek ki egy fokkal jobban. A félidőre Varga Ákos büntetője állította be a 42-31-es eredményt.

A pihenőt követően a szezon egyik, ha nem a legjobb negyedét produkálta a Kosársuli: távolról szinte mindent bement, és tökéletes perc eldöntötte a kérdéseket. Előbb Bálint és Varga Ákos vezetésével 6-0-s roham jött, majd 48-34-ről Borbáth kettese nyitotta a parádés szériát: sorrendben Varga Ákos, Kelemen, Varga Ákos, Kelemen, Bálint és Varga Ákos hozta a zsinórban hat tökéletes triplát, majd Pinnyey és Bálint tette teljessé a negyedet (71-47).

Amilyen kiemelkedően sikerült a harmadik negyed, annyira nem ment az utolsó, de huszonnégy pontos előnyről még a teljes gólcsend is belefért – a Nyíregyháza visszazárkózott tisztes távolságba, a fiatalokat is pályára küldő Kosársuli viszont így is magabiztos, 71-59-es győzelmet aratott, és szépen zárta az évet. A meccs legeredményesebbje a 25 pontot szóró Bálint és a 35-ös VAL-értékig jutó Varga Ákos lett.

 

NB I/B Zöld csoport, 14. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli - NYÍKSE 71 - 59 (29-15, 13-16, 29-16, 0-12)

Kosársuli: Varga Á. 19/12, Borbáth 6, Kass -, Bálint 25/15, Kelemen 15/9
Csere: Karsai 4, Pinnyey 2, Knyur -, Bősz -, Megyesi -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic

NYÍKSE: Végső 2, Tisza 4, Földesi 7/3, Gáspár 15, Asztalos 8
Csere: Cvijin 6/6, Skorcov 11, Szilasi 1, Verba 5/3
Vezetőedző: Brane Savic

 

Vuk Pavlovic: "Gratulálok a Nyíregyházának, jó mérkőzést játszottunk. Az első fordulóhoz képest nagyon sokat fejlődött ez a csapat, látszik rajtuk az erősítés, és sok periódus volt a mérkőzésen, amikor megnehezítették a dolgunkat – konkrétan annyira, hogy a negyedik negyedben sajnos nem sikerült pontot szereznünk. Viszont a csapatot dicséri, hogy az első és a harmadik negyedben elért 29-29 pont megalapozta a győzelmet. Gratulálok a csapatnak, hogy sikerrel zártuk a naptári évet, szeretnénk ugyanezzel a lendülettel folytatni 2023-ban."

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Vár a megye

Vár a megye

Magyarország megyéit vármegyéknek hívják. A szándék szerint a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését szolgálhatja.
A vásárhelyi Mezőgazdasági Kar idén előkelőbb helyen végzett

A vásárhelyi Mezőgazdasági Kar idén előkelőbb helyen végzett

Magyarország legjobb egyeteme lett a Szegedi Tudományegyetem az oktatók kiválósága alapján a HVG friss felsőoktatási rangsorában.
Hitel, ajándék, szuperolcsóság helyett ráfizetés

Hitel, ajándék, szuperolcsóság helyett ráfizetés

Terjednek a facebookos csalások. Sok a főként idős naív, kevésbé informált ember. A Rendőrség látókörébe kerülnek a csalók, bár nem könnyű a lebuktatás.
2023. évi munkaszüneti-, és pihenőnapok

2023. évi munkaszüneti-, és pihenőnapok

2023-ban kétszer lesz 4 napos hétvége, és négy alkalommal 3 napos pihenő, nem lesz ledolgozandó munkanap szombaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.