SportSikeres szomszédolás

2014. március 13., csütörtök
 
Sikeres szomszédolás

A vajdasági Ada Halász József NKK Egyesületével ápolt jó kapcsolatnak köszönhetően a HLKC március 8-án meghívást kapott a hagyományos adai Nőnapi Nemzetközi Kézilabda Tornára.

 

 

 

A tornán a szerb első (Kikinda) és második (Temerin, Ada) osztályban szereplő egyesületek utánpótláscsapatai vettek részt, míg Magyarországot a Hódmezővásárhelyi LKC és a Békéscsabai ENKSE képviselte.

A vásárhelyi egyesület mind a négy korosztályban indított csapatot, így pályára lépett a serdülő, a 2002-es, a 2004-es és a 2005-ös csapatunk is az egész napos rendezvényen.
Áncsán István, az egyesület elnöke szerint a torna nagyszerű lehetőséget teremtett csapataik számára, hogy erős mezőnyben, többnyire idegen, a szerb kézilabda-iskolát képviselő csapatok ellen mérjék le tudásukat. Összességében elmondható, hogy a vásárhelyi kézis lányok helytálltak, sikeresen képviselték a Hódmezővásárhelyi leány Kézilabda Clubot, hiszen a négy korosztályban egy arany, két ezüst és egy bronzérmet szereztek, ezzel a verseny legeredményesebb résztvevőjeként zártak.

 

Eredmények:

 

Serdülő (1999/2000)


2. helyezés  Hódmezővásárhelyi LKC
Csapat: Balogh Vivien (k), Bánfi Petra (k), Áncsán Fanni (k), Becsei Mária, Bálint Alexandra, Kovács Adrienn, Viski Lili, Blaskovics Ingrid, Klemm Kata, Varga-Tóth Rebeka, Földesi Gerda, Farkas Izabell, Molnár Sára, Kandó Dorottya, Mészáros Sarolta
Edző: Beslin Anikó

 

2001/2002


3. helyezés Hódmezővásárhelyi LKC
Csapat: Nagy Brigitta (k), Kalmár Dóra (k), Balogh Dóra, Földesi Luca, Tarján Petra, Mérai Maja, Besenyi Napsugár, Molnár Kata, Kálló Barbara, Horváth Zsófia, Kiss Noémi
Mb. edző: Áncsán István

 

2003/2004


2. helyezés Hódmezővásárhelyi LKC
A torna Gólkirálynője: Prikler Borbála (HLKC)
Csapat: Kovács Gréta (k), Bugnó Gréta, Miklós Imola, Aranyi Vivien, Petróczi Sára, Prikler Borbála, Berei Krisztina, Molnár Luca, Fazekas Alexandra, Fogl Zengő, Földesi Dorottya
Edző: Dobra Ildikó

 

2005


1. helyezés  Hódmezővásárhelyi LKC
A torna Gólkirálynője: Földesi Dorottya (HLKC)
Csapat: Kandó Sára (k), Rácz Gabriella (k), Földesi Dorottya, Fogl Zengő, Pallai Adrienn, Kállai Laura, Molnár Zita
Edző: Dobra Ildikó

 

Áncsán István – csapatvezető: “Egyesületünk megalakulása óta először vettünk részt nemzetközi versenyen, az adai csapattal az elmúlt évben jó kapcsolatot sikerült kialakítani, ezúton is köszönjük a meghívást. A részvételt roppant hasznosnak ítéljük, hiszen a magyar kézilabda-iskolától eltérő és igencsak erős csapatok ellen játszhattunk jó meccseket, újra lemérhettük, hol tartunk az építkezésben. Összességében elmondható, hogy minden csapatunk nagyon jól helytállt, sikeresen képviselte Egyesületünket és a magyar kézilabdázást a határon túl is. Három korosztályban is fiatalabb játékosokkal álltunk ki, ennek ellenére fizikálisan is egyenrangú ellenfelek voltunk. Serdülő csapatunk (1999/2000) az első meccsét kicsit álmosan, bágyadtan játszotta a békéscsabaiak ellen, de a két vajdasági csapat ellen magabiztos siket arattunk. A 2002-es csapatunk játékán egyértelműen látszik a fejlődés, lendületes és kemény játékukkal most is jól helytálltak az egy évvel idősebbek között. 2005-ös csapatunk magabiztos játékkal, 100%-os teljesítménnyel újabb aranyérmet szerzett, Dobra Ildikó csapatának szeptember óta ez már az ötödik figyelemreméltó tornagyőzelme. A nap legnagyobb sikerét 2004-es gárdánk szállította, hiszen ellenfeleink edzői a korosztályos kötelmeket igencsak tágan értelmezték, így lányaink gyakran két fejjel magasabb és 15 kilóval nehezebb ellenfelekkel találták magukat szemben. Ez igencsak felpaprikázta a lányokat, és a mindent eldöntő meccsen izgalmas véghajrában legyőztük a Kikinda csapatát, így csak rosszabb gólkülönbséggel szorultunk a dobogó második fokára. Az elért jó eredmények mellett örömteli, hogy a jelenlevő adai és vajdasági kézilabda vezetőkkel sikerült tovább erősíteni sportdiplomáciai kapcsolatainkat, így a jövőben több határon átnyúló közös sport-program, találkozó megvalósítása várható a régió egyesületeinek utánpótlás és felnőtt csapati között.”- összegezte a HLKC adai szereplését Áncsán István.

 

Olvassa el ezt is!

Kalandozás az érzelmek világában

Kalandozás az érzelmek világában

Március 12-én folytatódott Hódmezővásárhelyen az Érték Nőknek Egyesület szervezésében életre hívott Iránytű az ÉLET- hez programsorozat. Képekkel!

Edzőcipő, homokozó lapát kéznél legyen!

Edzőcipő, homokozó lapát kéznél legyen!

Kicsiknek és nagyoknak az eddiginél is nagyobb kedvet akarnak csinálni Hódmezővásárhelyen a hamarosan megvalósuló új szabadidős lehetőségekkel.
Átadták a Boldog Gizella-díjakat

Átadták a Boldog Gizella-díjakat

A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését 19-én este adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása

Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása

Júniusi légkondícináló felszerelése után nagy munkálatokkal folytatódik a BFMK színháztermének teljes felújítása.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott: „ezt a küzdelmet nem adjuk föl, nem fogjuk engedni azt, hogy a sok másik ellopott kastély után a szabadkígyósit is ellopják”.
 
Tanévnyitó az MGK-n
Tanévnyitó az MGK-n Általános és pótfelvételi eljárás, valamint a nemzetközi felvételi eljárás végén 253 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára.
 
Iskolakezdéskor is van jó megoldás
Iskolakezdéskor is van jó megoldás Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
 
Különleges vendég Vásárhelyen
Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 32-33. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.