KözéletEdzőcipő, homokozó lapát kéznél legyen!

2014. március 4., kedd
 
Edzőcipő, homokozó lapát kéznél legyen!

Kicsiknek és nagyoknak az eddiginél is nagyobb kedvet akarnak csinálni Hódmezővásárhelyen a hamarosan megvalósuló új szabadidős lehetőségekkel.

 

 

Fotók: VH

 

40-43 millió forintot szán Hódmezővásárhely önkormányzata a Bartók Béla, a Somogyi Béla utca, valamint a bevásárlóközpont által határolt rész szabadidő parkká alakítására, parkosítására. 

Március 4-én délelőtt Almási István polgármester és Molnárné Kecskeméti Rita települési képviselő részletesen vázolta a terveket.

 

A városban igen nagy népszerűségnek örvendő 1032 méter hosszú rekortán pályát – egy nehezített szakasszal - 500 méterrel meghosszabítják, felnőtt kültéri edzőeszközöket állítanak fel. A gyerekeknek sövénylabirintust, játszóteret építenek, fásítanak, parkosítanak. A park világítást, padokat, ivókutat kap, lesz több kerékpártároló és egy deszkaterasz is.

Molnárné Kecskeméti Rita elmondta, örül annak, hogy az elmúlt hetekben ebben a városrészben tartott fórumokon nagy tetszést aratott a rendezési terv.

Szintén elhangzott, hogy magára a tervezésre nem kellett külön elkülöníteni pénzt, mert a Városfejlesztési Iroda szakemberei készítik a terveket, közbeszerzési eljárás alá csak az eszközök beszerzésének egy része esik.

A 40-43 millió forintos beruházás kivitelezése a közeli napokban elkezdődik, és a tervek szerint nyárra birtokba is vehetik a vásárhelyiek.

Bejelentették, hogy 104 millió forintból idén a Somogyi Béla utca burkolatát is felújítják.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyomoz a rendőrség a tegnapi vonatbaleset ügyében

Nyomoz a rendőrség a tegnapi vonatbaleset ügyében

Újabb részletek a Vásárhelyről délben indult vonat balesetéről. A kamion felakadt a letalpalókon, a sofőr percekig próbálkozott, közben jött a vonat. De mi is az a letalpaló?
Három érmes helyezés az Atlétikai OB-n

Három érmes helyezés az Atlétikai OB-n

Több mint 900 nevezés 66 versenyszámra. Ebből a két számadatból is jól érzékelhető, hogy folytatódik a téli atlétikai nagyüzem, a vásárhelyiek számára is.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.