KözéletSemmelweis-napi kitüntetettek

2022. július 3., vasárnap
 
Semmelweis-napi kitüntetettek

Semmelweis Ignác születésének évfordulója hosszú évek óta hagyományosan az egészségügyben áldozatos és nélkülözhetetlen munkát vállalók napja. Idén sincsen ez másképp.

 

 

 

 

 


Minden év július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született Semmelwis Ignác, az anyák megmentője.

 

A jeles nap alkalmából a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ hódmezővásárhelyi tagintézményében kiemelkedő munkájukért főigazgató dicséretben részesült hódmezővásárhelyi kórház 30 dolgozója:

 

Budenszky Mihály István                

   ápoló

Dr. Csatlós Nelli

 

szakgyógyszerész

Dr. Kovács Tibor

 

főorvos

Dr. Kovácsné Dr. Szöllősy Szilvia

 

szakorvosjelölt

Dr. Molnár Orsolya

 

adjunktus

Hampelné Dr. Szász Orsolya

 

adjunktus

Dr. Takács Gyula

 

szakorvos

Farkas Dalma

 

gyógytornász

Fejér Hajnalka Júlia

 

orvosírnok

Gál Éva

 

szövettani szakasszisztens

Gálné Ábrahám Hajnalka Ilona

 

takarítónő

Imréné Imre Andrea

 

műtős szakasszisztens, műtő menedzser

Károlyi Zsolt

 

műtőssegéd

Kun-Szabóné Gulyás Éva

 

vezető asszisztens

Majernikné Dr. Makra Zsuzsanna

 

szakorvos

Megyaszainé Horváth Krisztina

 

diplomás ápoló, főnővér helyettes

Pap-Lukács Eszter

 

gyermekápolónő

Paplukács Ildikó

 

ápolónő

Szombatiné Szatmári Fanni

 

ápolónő

Turányi Annamária

 

infekciókontroll nővér

Vida Ágnes szemészeti asszisztens

 


 

A dicséretben részesített, kiváló munkát végző pályakezdő orvosok és szakdolgozók névsora:

 

Bálint Ágnes                                   ápolónő

 

Bálint-Fodor Boglárka

 szakpszichológus

Dr. Görög Nándor

 rezidens

Dr. Győri Sándor

 szakorvos-jelölt

Dr. Horváth Adrienn

szakorvos-jelölt

Dr. Lucza Zsófia

rezidens

Hemző Nikoletta

 

ápolónő

 

Tapodi Renáta

ápolónő

Váczi Sándor

biológus, okleveles laboratóriumi kutató

 

Olvassa el ezt is!

Változni fog a buszmenetrend a tram train menetrenddel együtt

Változni fog a buszmenetrend a tram train menetrenddel együtt

A tram train hatástanulmányának ismeretében, az utaslétszám optimális fenntartása érdekében várható, hogy jelentősen lecsökkentik a két város közötti járatokat.
Négy hónap után van jegyzője Vásárhelynek

Négy hónap után van jegyzője Vásárhelynek

Július elsejétől Dr. Karsai Éva lett a megyei jogú város jegyzője, aki a Polgármesteri hivatalba 2021 decemberében került aljegyzőként.
Emlék-képek 3.

Emlék-képek 3.

Emlékek a város kulturális életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumából ezúttal egy 2005 júliusi eseményt varázsoltunk elő. A nyári időszak nagysikerű programsorozata.
Már négy alpolgármestere van Vásárhelynek

Már négy alpolgármestere van Vásárhelynek

A közgyűlésen módosították az SZMSZ-t, hogy 4 alpolgármestert tudjon kinevezni a vásárhelyi grémium. Kis Andrea maradt alpolgármester.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.