SportSalgótarjánban dől el a bronzérem sorsa

2015. június 12., péntek
 
Salgótarjánban dől el a bronzérem sorsa

Szombaton idegenben fejezi be a Vásárhelyi Kosársuli a 2014-15-ös NBI B csoportos bajnokságot.

 

 

 

 

A kék-sárgák múlt héten ugyan nem tudtak olyan arányban diadalmaskodni, hogy hazai pályán rendezzék a mindent eldöntő bronzmeccset, azonban még így sincs veszve minden. Eddigi két salgótarjáni összecsapásukon kikaptak dr. Elek András fiai, most viszont javíthatnak az eddigi produkción.

 

Vas Péteréknek azonban akkor sincs szégyenkezni valójuk, ha végül a negyedik helyet csípik el. A vásárhelyiek már így is túlteljesítették az idény előtti elvárást, miszerint jussanak be a felsőházi rájátszásba. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy az egész bajokság legjobb négy gárdája közé verekedték be magukat. Mindezt a teljesítményt még egy Hepp-kupa ezüsttel is megtoldották.

 

A szombati, harmadik ütközetben már nem kell számolgatni. Egyszerű a matek: ha Nyilasék nyernek, akkor harmadikok. Ha nem, akkor nem állhatnak fel a dobogóra. Nem lesz sétagalopp a mérkőzés, mivel a Nógrád megyeiek a múlt heti, vásárhelyi meccsen is bizonyították, hogy fel akarnak lépni a dobogó legalsó fokára. Ha a Kosársuli szezonban sokszor megcsillantott csapatjátékával, valamint a húzóemberek jó teljesítményével rukkol elő, akkor akár éremmel is hazatérhetnek a túráról…

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Szenzációs felfedezés egy elhagyatott városházi helyiségben

Szenzációs felfedezés egy elhagyatott városházi helyiségben

Különleges aktualitást ad a hírnek, hogy Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban éppen most látható Magyarország eddigi legátfogóbb Barcsay kiállítása.
Szegedi Ágnes fényes pályázata

Szegedi Ágnes fényes pályázata

A Fény évéhez kapcsolódó pályázaton a 10.A osztályos tanuló ösztöndíjat nyert egy alapítványtól.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.