FélpercesSzegedi Ágnes fényes pályázata

2015. június 10., szerda
 
Szegedi Ágnes fényes pályázata

Június 5-én a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében adták át a Fény Nemzetközi Éve alkalmából a NOVOFER Alapítvány (kuratóriumának elnöke Gyulai József professzor) „Fényes” MAGYAROK címmel meghirdetett pályázatának ösztöndíjait.

 


A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 50.000, maximum 100.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet kaptak, továbbá: a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai programokon való részvételi és táborozási lehetőséget nyerhettek, továbbá a június 5-én, a nyilvános eredményhirdetés alkalmával, egy 5-10 perces előadás keretében bemutathatták dolgozatukat.

 

A Németh László Gimnázium és Általános Iskola 10.A osztályos tanulója, Szegedi Ágnes  pályamunkáját zsűri eredményesnek ítélte.

A döntés értelmében a NOVOFER Alapítvány, a támogatók anyagi hozzájárulásával, Szegedi Ágnes további tanulmányait egyszeri ösztöndíjjal segíti. Szegedi Ágnes felkészítő tanára: Ladányi Szittyai Andrea.

 

Olvassa el ezt is!

Veretlenül lettek bajnokok

Veretlenül lettek bajnokok

A 2014-15-ös U10-es bajnokságban a HLKC csapata 16 meccsből 16-ot megnyert, pontveszteség nélkül. Nagy képpel!
Kisebb nagyobb harcoskodás a vásárhelyi laktanyában

Kisebb nagyobb harcoskodás a vásárhelyi laktanyában

Óvodások, kisiskolások szállták meg a hódmezővásárhelyi helyőrséget június 9-én. Újabb sikeres Nyitott Laktanya napot tartottak a Lövészdandárnál. Sok képpel!
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.