Kultúra, oktatásSaját magunk által irányított felfedezés öröme

2016. március 21., hétfő
 
Saját magunk által irányított felfedezés öröme

Folytatódik a Tornyai János Múzeum Korok, kultúrák, lelőhelyek című régészeti előadássorozata. Dr. Pusztai Tamás Megtalálni – feltárni – darabokra szedni – újra összerakni, a miskolci Herman Ottó Múzeum új régészeti kiállítása címmel tart előadást március 23-án, szerdán 17 órakor a vásárhelyi közgyűjteményben.

 

 

 

 

2010 január elsejétől tölti be hivatalát a Herman Ottó Múzeum igazgatója, Pusztai Tamás. A szerdai előadásáról elöljáróban a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a miskolci Herman Ottó Múzeum új állandó régészeti kiállítása ma a leggazdagabb magyar honfoglalókról szóló kiállítás, amelyet sajátos módon építettek fel. Ugyanis a megismert régészeti módszerek segítségével nemcsak a leggazdagabb honfoglalás kori temetőinket, de akár egy más korszakból származó temetőt, sőt saját korunk világát is megismerhetjük: darabokra szedjük az adott univerzumot, majd a tárgyait és szokásait megfelelő csoportokba rendezve megpróbáljuk a saját szabályait megismerni.

Vagyis e világ régészeti leletek alapján megismerhető szabályait maga a látogató fedezi fel.

 

Pusztai Tamás arról is beszélt, hogy előadásában bemutatja majd, milyen módon adtak szabad teret az önálló gondolkodásnak és lehetőséget az egyénre szabott megismerésnek. Mindenki annyit és úgy nyit ki a fiókokból és olyan sorrendben, ahogyan az ő gondolkodása, igényei és tudása azt megkívánják. A felfedezés öröme így újabb és újabb látogatás során más és más területen érheti a látogatót és helyezheti új megvilágításba az eseményeket.

Így kap tehát történelmi dimenziójú értelmet a március 23-án 17 órakor a Tornyai János Múzeumban kezdődő előadás címe: ’Megtalálni – feltárni – darabokra szedni – újra összerakni’ 

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Vereség Budapesten

Vereség Budapesten

Vereséget szenvedett a Vásárhelyi Kosársuli a Budapesti Honvéd otthonában. A hazaiak csak ritkán engedték át a vezetést a kék-sárgáknak.
Kettős bethlenes siker

Kettős bethlenes siker

Az ország különböző pontjáról 16 iskola küldte el diákjait az idei Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó versenyre. Két vásárhelyi siker is született. 
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba

Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 46. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.

 
Idén is jön a város Mikulása
Idén is jön a város Mikulása Hódmezővásárhely Önkormányzata a tavalyi évhez hasonló összegben idén is hozzájárult a városi fenntartású óvodák játékvásárlásához.